Szia ,
Októberben két kampányt nyomtam le párhuzamosan (My Content Book és Female Founders), emiatt a novemberbe szinte úgy folytam át. Az első napok elrohantak és pikk-pakk hónap közepe lett. Így most jutottam el az október lezárásához, de eleget hangsúlyoztam már szerintem, hogy ezt bármikor érdemes pótolni, mert nagyon értékes infók jönnek ki belőle.
Úgyhogy én sem voltam rest, megcsináltam szépen a szokásos rituálémat, már csak a tartalomértékelés maradt ki, amihez készítettem egy frankó vonalvezetőt, lehet, hogy már te is letöltötted, ha nem, itt megteheted. 🎁
A novemberi szintlépős céljaim közé bekerült a blogom saját felületen való elindítása, amit már megszámolhatatlanul sok hónapja halogatok, és képzeld, az instának hála, most tényleg megléptem!
Mi köze ehhez az instának?
Megírtam egy igen velős posztot az októberi tanulságokról, és kitaláltam, hogy ahhoz, hogy minél többekhez jusson el, reel-ként teszem ki, méghozzá egy kis válogatásvideóval a havi eseményekről.
Egy percben összevágtam az élménydús hónapomat és amikor be akartam másolni a leírásába a szöveget, közölte, hogy túl hosszú. Négyszer írtam át és sehogy nem tudtam elegendő értékes és izgalmas infót belepasszírozni egy ilyen rövid szövegbe úgy, hogy ne full klisé legyen az egész.
Miután már a fél napom elment ezzel a procedúrával és alkotási folyamattal, úgy döntöttem, hogy akkor nincs mese, itt a blog ideje. Ez a szöveg oda tökéletes és nem akarom, hogy elvesszen. Már az előző levélben megírt 7 éves tanulságokat is ki akartam tenni oda, de elmaradt végül, és nem akartam, hogy ez megismétlődjön. Cselekvésbe lendültem hát. Egy kis kattintgatással, bevezető írással, Canva-s borítókép szerkesztéssel később már kész is lett az első cikkem!
A blog maga még elég fapados, de ahogy a cikkben is írom, nem érdemes a tökeletesítgetéssel húzni az időt.
A hónapértékelésből kivált vállalkozói tanulságokból 5+1-et szedtem össze, megspékelve személyes történetekkel és példákkal. Jó olvasást hozzá! :)
Egy meglepi infót is elrejtettem benne, aminek azok fognak kifejezetten örülni, akik már beszerezték a Content Book-jukat! ;)
Na de ez még nem minden! A héten megihletődtem, biztos a helyszín- vagy levegőváltozás (lejöttem Anyukámékhoz vidékre egy kicsit), hogy még sosem vettem részt Black Friday akcióban és mi lenne, ha idén ezt is kipróbálnám?!
Most figyelj! Jövő hét végén Black Weekend-et tartok!
Mióta először elolvastam Wolf Gábor Kisvállalati Marketing Bibliáját 2015 környékén, azóta nem pártolom az árakciókat és ha lehet, kerülöm is őket.
Szóval ez egy igazán különleges alkalom lesz, érdemes lesz résen lenni. Nem fogok hirdetni rá (ebben az időszakban úgy el vannak szállva a hirdetési költségek, hogy kétszer meg kell gondolni, hogy mire tolod rá a pénzed), úgyhogy csak akkor fogsz értesülni róla, ha aktívan követsz. Cserébe jövő héten, még az akció indulása előtt küldök egy emlékeztetőt és elárulok néhány részletet is! Szerintem imádni fogod! 🤩
A levél következő részében találsz még néhány izgalmas posztot, köztük az említett októberi élmény videót is. Illetve ha új vagy itt, akkor szia még egyszer, nagyon örülök neked és görgess a levél aljára, ahol megtalálod az előző leveleimet is sok-sok vállalkozók számára értékes tapasztalattal. 😊 (A Welcome levél sorozat is ott van a listán a blog mellett! 🤭)
Jó szórakozást hozzá,
Niki ✨
|