A Microsoft szabadalmaztatott egy az emberi test aktivitását kiaknázó kriptobányászati rendszert. Nézd meg a böngészőben

„Amikor majd leülepszik a felszámolások, a margin callok és a nyílt pánik által felvert por, akkor mutatja majd meg a Bitcoin az erejét a korlátlan pénznyomtatással szemben” ~ Alan Silbert, az INX kriptovaluta és security token platform ügyvezető igazgatója

A piac alakulása

A teljes kriptovaluta piac meghaladta a 200 milliárd dollárt, első alkalommal a 2020. március 12-i  Fekete Csütörtökön bekövetkezett zuhanás óta, amikor 119 milliárd dollárig esett. A krachot követően sok befektető stablecoinokba mozgatta át a vagyonát ahelyett, hogy hagyományos pénzeszközökre váltotta volna át azt, és kilépett volna a kriptovaluta piacról. A múlt héten a Bitcoin viszonylag stabil tudott maradni, 6700 és 7000 dollár között mozgott az ára, jelenleg 7270 dollár körül kereskednek vele. Az altcoinok folytatják a felépülést, volt köztük olyan is, amely kétszámjegyű növekedést ért el a múlt héten. Az Ethereum 24%-kal emelkedett, 168 dollárra. A Bitcoin Cash 24%-kal növekedett és jelenleg 265 dollár körül kereskednek vele. A Bitcoin Cash első felezésére 2020. április 8-án fog sor kerülni. 

A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) ügyvezető igazgatója Kristalina Georgieva bejelentette, hogy a világ olyan globális recesszió fázisába lépett, amely eléri, de talán meg is haladhatja a 2009-es gazdasági válság mélységét. A globális pénzügyi válság ellenére az elmúlt hetekben a kriptovaluták jobban teljesítettek, mint a hagyományos részvénypiacok. Számos tőzsde azt jelentette, hogy az új felhasználóik számában jelentős növekedés volt megfigyelhető. A legalább 1 Bitcoint tartalmazó tárcák száma rekordot döntött és elérte a 797.632 darabot. A központi bankok szerte a világon pénzt nyomtatnak. Az Egyesült Államok 2 billió (angolul trillion, 1012) dollár értékű ösztönző csomagot fogadott el a koronavírus járvány következményeinek enyhítésére. Az amerikai jegybank (Federal Reserve, FED) nagyjából 1 millió dollárt nyomtat másodpercenként a gazdasági katasztrófa megelőzése érdekében. Amikor a kormányok pénzt nyomtatnak, minden ár emelkedni kezd, ez pedig csökkenti a vásárlóértéket. Ez lehet az egyik oka annak, hogy vannak, akik inkább a kriptovalutákban bízva próbálják megőrizni a vagyonuk értékét.

Nézd meg a legfrissebb Bitcoin árat!
Heti kvíz

Mennyi Bitcoin kerül majd kibocsátásra blokkonként a 2020 májusra várható blokkjutalom feleződést követően?

  1. 12.5 BTC
  2. 6.25 BTC
  3. 3.125 BTC

A helyes válaszért görgess a hírlevél aljára!

Tetszik a hírlevelünk? Oszd meg barátaiddal!
A hét legfontosabb hírei
A koronavírus járvány tombolása közepette szárnyalnak az amerikai dollárhoz kötött stablecoinok

Miközben a Bitcoin ára a 8000 dollár körüli sávból a 6000 dollár körüli sávba zuhant, és más coinok is szignifikánsan veszítettek értékükből, a stablecoinok 90 milliárd dolláros rekord tranzakciós volument értek el, ami 8%-os növekedést jelent 2019. negyedik negyedévéhez képest és több, mint 280%-ot 2019 első negyedévéhez képest a The Block kriptovaluta hírportálon közzétett elemzés szerint. Az Ethereum blokkláncon lévő Tether (USDT) tranzakciók tették ki a teljes stablecoin volumen 62%-át 2020 első negyedévében. Közben a DAI és az USDC mutatta a legnagyobb volumennövekedést, (344% illetve 54%) 1,3 milliárd dollárt, illetve 5 milliárd dollárt elérve, 2019 negyedik negyedéve óta. Steve Ehrlich, a Voyager Digital kriptokereskedő platform vezérigazgatója szerint “ez a sajnálatos válság rendkívüli piaci volatilitást váltott ki a globális piacokon, mind a hagyományos, mind a digitális piacok tekintetében, ez a folyamat pedig sokakat késztetett arra, hogy a kockázatok csökkentése szándékával eszközeiket az amerikai dollárba menekítsék. Hasonló viselkedést volt megfigyelhető a kriptovaluták területén is, mivel sokan a stablecoin 1:1 arányban dollárhoz való kötöttségét használják most kockázatmérséklő eszközként. ” A stablecoinok lehetővé teszik a befektetők számára, hogy minimalizálják az ár volatilitásának kockázatát a gazdasági visszaesések idején, valamint hogy váltási díjakat és a tranzakciós költségeket takarítsanak meg. Az amerikai dollárt továbbra is a világ legbiztonságosabb és legstabilabb valutájának tekintik, és más országokban nő az amerikai dollár iránti kereslet, mivel saját valutájuk gyengül az USA-dollárral szemben. Mivel a stablecoinok megtartják a kriptovaluták összes előnyét, engedélyhez nem kötött természetük lehetővé teszi az USA dollár egyes országok közötti olcsó és gyors mozgatását. Ez okozhatja azt a jelenséget, hogy a válság közepette most ezek a kritpovaluták szárnyalnak.

Növekedésnek indult India kriptovaluta ipara a tiltások feloldása következtében

Az indiai kriptovaluta iparág virágzik azóta, hogy a legfelsõbb bíróság 2020. március 4-én hatályon kívül helyezte az ország központi bankja (Reserve Bank of India, RBI) által még 2018 áprilisában bevezetett, majdnem két éven át hatályban lévő tilalmat, mely megtiltotta a bankok számára, hogy kriptovalutával foglalkozó vállalkozásoknak szolgáltatásokat nyújtsanak. A tilalom hatályon kívül helyezésével több mint 1,38 milliárd embernek van jogszerű lehetősége újra kriptovalutákhoz jutni. A legfelsõbb bíróság ítéletét követõen számos nemzetközi kriptovállalat, például a Kraken, a Binance, az OKEx és a Kucoin is bejelentette, hogy szolgáltatásait Indiában is el kívánja kezdeni nyújtani. A Paxful nevű nemzetközi peer-to-peer Bitcoin kereskedési platform felmérést végzett 18 és 55 év közötti indiaiak körében. A március felmérés eredményét április 2-án tették közzé, és ebből kiderült, hogy a válaszadók 75%-a fektetett már a kriptovalutákba. Azok közül, akik így tettek, kb. 6% az, aki csak 2020-ban vette első kriptovalutáját, a többiek mind ezt megelőzően. Sőt, a kriptobefektetők közel 57%-a a tilalom két éve alatt vásárolt először kriptoavalutát, méghozzá éppen a peer-to-peer platformok segítségével. A kriptovalutába befektető válaszadók 90%-ának van Bitcoinja és 44%-ának van Ethereumja. A válaszadók több mint 75%-a kriptovalutákra támaszkodik a kriptovalutákra annak érdekében, hogy egyszerűen és méltányosnak tekintett módon tudjanak pénzt utalni, megkerülve az e szempontból korlátozott indiai bankrendszert. A válaszadók közel 65%-a szerint a kriptovaluták jelentik az utat a pénzügyi szabadsághoz. Az indiai kriptotőzsdék most lehetővé tették a hagyományos pénzekben történől betételhelyezést és készpénzfelvételt. A WazirX, India legnagyobb kriptotőzsdéje, amelyet a közelmúltban felvásárolt a Binance, több mint 300 000 új felhasználót regisztrált 2020 márciusában. Egy másik indiai kriptotőzsde, a Coindcx tízszeres növekedést ért el az első héten, miután a legfelsõbb bíróság hatályon kívül helyezte az RBI tilalmát. A COVID-19 járvány miatt az egész ország zárlat alatt áll, ugyanakkor a tőzsdék arról számolnak be, hogy a feliratkozások és a kereskedés volumene a lezárás után is növekedett. Nischal Shetty, a Wazirx vezérigazgatója elmondta, hogy "az embereknek az országos zárlat időszaka alatt több idejük van arra, hogy online keressenek kriptovalutákkal kapcsolatos információkat és ez arra készteti őket, hogy életükben először kipróbálják a kriptovaluta kereskedelmet".

A Revolut mind a 10 millió ügyfele számára elérhetővé tette a kriptovalutákkal történő kereskedés lehetőségét

Az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező mobilbanki szolgáltatásokat nyújtó Revolut 2020. április 2-án az ügyfeleinek küldött levelében bejelentette, hogy a kriptovaluta kereskedés lehetőségét mostantól minden ügyfelük számára elérhetővé teszik (erre ugyanis korábban csak a prémium ügyfeleknek volt lehetősége). A 2015-ben alapított fintech vállalkozásnak mostanra már 10 millió ügyfele van, túlnyomórészt Európában. A cég lépése a világszerte történő pénznyomtatási intézkedések ellensúlyozását célozhatja. “Azt tapasztaljuk, hogy a mennyiségi lazítás és a valuta leértékelődése most újra megismétlődik. Eredetileg azt terveztük, hogy ezt a lépést az idei év végén tesszük majd hivatalossá, de a legutóbbi események tükrében úgy döntöttünk, hogy minden Revolut ügyfelünknek lehetőséget akarunk kínálni a diverzifikáció különböző lehetőségeinek felkutatására, többek között a kriptovaluták használata útján is.” A Revolut felhasználók öt kriptovalutával kereskedhetnek, ezek a Bitcoin, az Ethereum, a Bitcoin Cash, a Litecoin és a Ripple, 1,5% -os átalánydíj mellett, amely májusban 2,5%-ra fog növekedni a nem prémium ügyfelek számára (a prémium felhasználók számára változatlan marad). Fontos tudni azonban, hogy a Revolut kriptovaluta kereskedési funkciója nem tökéletes, mivel nem teszi lehetővé a felhasználók számára, hogy coinjaikat kiutalják bármilyen más pénztárcába. A felhasználók választási lehetősége annyiból áll, hogy tartják vagy eladják a coinjaikat, és ha eladnak, akkor azért a Revolut 5% díjat számít fel.

A nagy tech vállalatok és az egészségügyi világszervezetek együttműködése a koronavírus ellen

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) és kormányzati ügynökségek összefogtak olyan vezető technológiai vállalatokkal, mint az IBM, az Oracle, és a Microsoft, valamint egy San Francisco-i székhelyű blokklánccal foglalkozó vállalkozással, a Hacerával, hogy egy blokklánc alapú megoldást fejlesszenek ki a koronavírussal kapcsolatos nemzetközi adatok összegyűjtése és elemzése céljából. A MiPasa névre keresztelt blokklánc platform a Linux Foundation Hyperledger Fabric keretrendszerére épült. A MiPasa fejlett adatelemzési és adatvédelmi eszközöket használ, amelyek segítik az embereket és a közegészségügyi tisztviselőket a koronavírus fertőzés gócpontjainak felismerésében, és elősegítik a koronavírussal fertőzöttek mielőbbi azonosítását. “Úgy gondoljuk, hogy nincs elegendő információnk ahhoz, hogy tájékozott döntéseket hozzunk” - jelentette ki Jonathan Levi, a platformot létrehozó Hacera vezérigazgatója. A MiPasa már gyűjti az Egészségügyi Világszervezet és számos nemzeti egészségügyi szervezet adatait, ideértve az európai, az amerikai és a kínai betegségmegelőzési és járványvédelmi központok, a Hongkong Egészségügyi Minisztérium, illetve a kanadai kormány által szolgáltatott adatokat. Bármely képesített kormányzati ügynökség könnyen integrálhatja platformját API-k segítségével. "Reméljük, hogy ez az eszköz segítséget nyújthat a technológusoknak (mérnököknek), az adattudósoknak és a közegészségügyi tisztviselőknek azáltal, hogy a megfelelő reagáláshoz szükséges adatokkal áll a rendelkezésükre, és segítenek a járvány enyhítéséhez vagy a helyreállítás elősegítéséhez szükséges megoldások kifejlesztésében" - mondta Gari Singh, az IMB technológiai igazgatója.

Kriptobefektetők indítottak 11 csoportos keresetet kriptovaluta tőzsdék és tokenkibocsájtók ellen New Yorkban

Több kriptovaluta tőzsde és kriptovaluta vállalkozás ellen nyújtottak be összesen 11 csoportos keresetet 2020. április 3-án digitális tokenek és más értékpapírok engedély nélküli árusításáért amerikai befektetők. A csoportos keresetekben (ún. class action lawsuit) érintett alperesek közé tartozik a Binance, a BitMEX, a KuCoin és a Bibox kriptotőzsde, valamint a Block.one, a Tron, a Bancor, a Civic, a Kybercoin, a Quantstamp és a Status tokenkibocsájtók. A felperesek azt állítják, hogy ezek a tőzsdék és tokenkibocsájtók elmulasztották a befektetők védelmét szolgáló értékpapírkibocsájtásra vonatkozó jogszabályoknak történő megfelelést és manipulálták a piacot. A felperesek állítása szerint a tőzsdék - gyakran 1 millió dollárt is meghaladó összegű - nyereségre tettek szert a tranzakciók lebonyolítása során, azon token-kibocsátóktól, akik megkísérelték listáztatni tokenjeiket az érintett tőzsdéken. A felperesek álláspontja szerint a tokenek kibocsátása központosított volt. A Tron Foundation esetében például így fogalmaznak: “a TRX tokenek létrehozása egy központosított folyamat során történt, szemben a Bitcoinnal vagy az Ethereummal. Ez azonban nem volt nyilvánvaló a kibocsátás időpontjában egy ésszerűen gondolkozó befektető számára (“reasonable investor”). Csak némi idő elteltével, és további, a kibocsátó szándékáról, a menedzsment folyamatokról, valamint a decentralizációs lépések lehetővé tételéről szóló információk megszerzésével vált egyértelművé, hogy a befektető valójában egy értékpapírhoz jutott hozzá. Vagyis, a vásárlók félre lettek vezetve, azt hitték, hogy a TRX valami más, mint egy értékpapír, miközben értékpapír volt.” A peres eljárások évekig elhúzódhatnak, mivel sok alperes az Egyesült Államokon kívül található (például Dél-Afrikában, Svájcban, Taiwanon, Kínában, a Seychelles-szigeteken, Szingapúrban, Japánban, Hong-Kongban, a Virgin-szigeteken és a Kajmán-szigeteken), ráadásul a folyamatban lévő COVID-19 járvány tovább lassíthatja az ügymenetet. Richard B. Levin fintech ügyekre specializálódott ügyvéd szerint ezek az esetek valószínűleg tárgyalásra fognak kerülni.

A Microsoft szabadalmaztatott egy az emberi test aktivitását kiaknázó kriptobányászati rendszert

A Microsoft szabadalmaztatott egy olyan kriptobányászati módszert, amely az agyhullámok és a testhőmérséklet hasznosításával működik. A szabadalmat a Szellemi Tulajdon Világszervezete (World Intellectual Property Organization, WIPO) 2020. március 26-án tette közzé, benyújtására még 2019. június 20-án került sor. A dokumentum szerint “a bányászati folyamat során hasznosíthatóak azon agyhullámok és az a test által termelt hő, amely akkor keletkezik, mikor a felhasználó egy olyan rábízott feladatot old meg, mint például egy reklám megtekintése. vagy meghatározott internetes szolgáltatások használata. Egyes hagyományos kriptovaluta rendszerek által megkövetelt hatalmas számítási munka helyett a felhasználó testi működése alapján generált adatok proof-of-work bizonyításként működnek, vagyis a felhasználó gyakorlatilag öntudatlanul oldja meg a számítási szempontból nehéz problémákat." Az új bányászati rendszer speciális, szerverhez kötött érzékelőket és felhasználói eszközöket használna, amelyek ellenőriznék, hogy „a test aktivitásának adatai megfelelnek-e a kriptovalutarendszer által meghatározott egy vagy több feltételnek, és közben kriptovalutával jutalmaznák azt a a felhasználót, akinek a testtevékenység-adatai ellenőrzésre kerülnek. " A Microsoft úgy véli, hogy az emberi test hőjének kriptovaluta bányászására történő felhasználása csökkentheti a bányászati folyamat számítási energiáját, és gyorsabbá teheti a bányászati folyamatot.

Heti tweet
Heti mém
A kvíz megfejtése

Mennyi Bitcoin kerül majd kibocsátásra blokkonként a 2020 májusra várható blokkjutalom feleződést követően?

A helyes válasz: B.

Köszönjük, hogy elolvastad a hírlevelet :)

Maradj otthon és vigyázz magadra és szeretteidre.

Üdv:
MrCoin Csapat

💌 hello@mrcoin.eu
📞 +36 16 555 333

website facebook twitter instagram
MrCoin

96 Kensington High Street, London, W8 4SG, Egyesült Királyság

Nem akarsz újabb emaileket kapni?

Unsubscribe