Gondolkoztam még pár napot, hogy ezzel mit kezdjek, szóvá tegyem-e. Nem tudtam megbékélni egyszerűen azzal, hogy minden ötletemet lenyúlta (csak a chevron mintás zacskót két hétig kerestem az előző kiadáshoz, ami ugye chevron mintájú borítóval rendelkezett, tesóm a megmondója, hogy mit vacilláltam rajta, hogy a legjobb verziót válasszam, mert őt zaklattam a kérdéseimmel :D), amivel én rengeteget dolgoztam, így a következő, fejleményekről érdeklődő levelemben ezt is megemlítettem, hogy stratégiailag sem jó döntés ugyanazt adni hozzá és ugyanúgy csomagolni, mert ha van közös vásárlónk, annak ez illuzióromboló lesz.
Erre érdemi választ nem kaptam, és fejlemények sincsenek, "mindenki szabadságon van január 10-ig", szóval az oldal szövegezése még mindig ugyanaz. A hirdetések futnak, bár saját bevallása szerint csak a social media oldalaikat hirdetik, de én nem így tapasztaltam, és miközben fogalmaztam ezt a levelet, egy kedves ismerősöm is írt, hogy láttam-e ezt a márkát, mert most futott bele a hirdetésébe és másolás-gyanús.
Na de mit vihetsz magaddal ebből a történetből?
1. Ha ilyen történik veled, állj ki magadért. Az összes szöveg a te szellemi terméked, onnantól, hogy felkerült az oldaladra, szerzői jog védi. Senkinek nincs joga azt felhasználni és a sajátjaként prezentálni.
2. Nyugodtan mondd meg, mennyit kérsz azért, hogy használja a szövegedet. Ha lecserélni nem hajlandó, akkor fizessen érte jogdíjat.
3. Mindenképpen írd meg neki, hogy jogi következményei lesznek a dolognak és tartsd is magad hozzá. (Ha január 10-ig nem történik semmi, mindenképpen ügyvéd lesz a következő, akitől megkeresést kap.)
4. Készíts képernyőképeket, legyen bizonyítékod az esetről!
5. Mindig higgadtan ülj le levelet írni, legyél korrekt, diplomatikus és tárgyilagos. Fogalmazz pontosan, ha kell, olvastasd át másokkal is. (Én is mindig elküldöm 2-3 embernek véleményeztetésre, hogy ne lehessen belém kötni. Bár azt hiszem a diplomatikus fogalmazásmódom az egyik szupererőm. 😂)
6. Legyél következetes és tartsd be az ígéreteidet!
7. Mindig legyél eredeti és fektess energiát a projekted kidolgozásába. Neked is sokkal jobb, ha annyira egyedit és emlékezeteset alkotsz, hogy csak hozzád tudják kötni és egyből te jutsz az eszükbe a vásárlóknak.
8. Mindig ellenőrizd le a kiszervezett munkát! Ha megtörtént, mégis később derül ki a turpisság, vállald a hibákat és a lehető leggyorsabban korrigáld őket a márkád hírneve és a hitelességed érdekében.
9. Ha veled is megesik, ne hagyd, hogy elvegye a kedvedet az alkotástól! Te ugyanúgy add továbbra is önmagad, hajts a céljaidért és találj ki szuper ötleteket! Kiváló munkát végeztél eddig is, aminek ékes bizonyítéka a másolás. Tekints rá úgy, hogy szintet lépett a vállalkozásod. :)
Biztosan lehetne még folytatni a sort, de eddig tart az én történetem. Mivel személyesen ismerem azt, aki másolt, ezért én nem az ügyvédnél kezdtem, esélyt adva neki a korrigálásra, de azt nem fogom hagyni, hogy hülyére vegyen. Ha ilyen történik veled, azt javaslom, mindenképpen beszélj egy szakemberrel róla, hogy milyen lépéseket tudsz megtenni.
Sajnos ezt most nem tudom happy endingre kikerekíteni, de azért bízom benne, hogy az lesz belőle. Számomra döbbenetes, hogy valaki így ad ki egy terméket. Annyi izgalmas dolgot lehet kitalálni, csak egy picit kell megmozgatni a fantáziánkat, plusz rászánni az időnket az alternatívák keresésére. Végül minden perce megéri.
Köszönöm, hogy végigolvastad. ❤️ Remélem, nem raboltam vele az idődet és találtál benne értéket. Ha bármi gondolatod van a témához, örömmel olvasom válaszemailben, illetve ha tudsz olyan ügyvédet, akit megkereshetek kifejezetten ezzel az üggyel, akkor írd meg nekem az elérhetőségeit, kérlek.
Csodaszép, stresszmentes karácsonyi készülődést,
|