Szia ,
Elhatároztam, hogy a péntek 19 órás Signal szent, de miután eltöltöttem fél órát egy vállalkozói naplórészletem megírásával, amiről végül megállapítottam, hogy ez még nem elég kiforrott ahhoz, hogy veletek megosszam, arra jutottam, hogy még a szent dolgokat is időnként el lehet engedni, ha egyszerűen erőn felül kell teljesíteni ahhoz, hogy elkészüljenek.
Ezt a levelet csütörtök délután írom neked, amikor férj elvitte Bencét a boltba, hogy én még be tudjam fejezni a teendőimet a holnapi (amikor te olvasod, mai) Female Founders workshophoz (cuki virágokat kell éppen kivágnom egy kreatív elemhez, de ezen felül is még ezer dolgom van).
Sajnos ismét sikerült lebetegednem, így ez a hét kicsit máshogy telt eleve, mint ahogy terveztem, ráadásul az egész workshop munkafüzetet egy hirtelen jött ötletroham miatt újraszerkesztettük (de megérte!), szóval a Signal előkészítésével is rendesen megcsúsztam.
Így ma csak egy rövid becsekkolós szösszenettel érkezem, hogy egyébként az is teljesen rendben van, ha elengedsz olyan dolgokat, amik nem férnek bele egyszerűen. Amennyi email érkezik az email fiókodba nap mint nap, valószínűleg fel sem tűnt volna, ha én nem írok neked ma (főleg ha hetek múlva nyitod csak ezt meg :) ).
Ennek ellenére mégis itt gépelek, mert ha voltam olyan lökött, hogy ezzel foglalkozzak a workshopra készülés helyett és már elcsesztem vele egy csomó időt, akkor legyen valami értelme is. (Csak nem bírom elengedni, ugye... :D)
Ne érts félre, fontos számomra ez a levél, eleve azért nem akartam elengedni és a magamnak tett ígéreteim is fontosak, de az is fontos, hogy tudjak magammal szemben megengedő lenni. - Ez pedig egy olyan gondolat, amiért mégis megéri itt pötyögnöm neked.
Így a mai gondolatindítóim számodra egy kis önismereti kalandhoz, ami segít vállalkozóként is fejlődni:
- Hova teszel feleslegesen energiát?
- Mit és kinek akarsz bizonyítani ezzel?
- Mitől félsz valójában? Mi történne, ha elengednéd?
- Mire fordíthatnád ezt az időt, ami most többet teremtene?
Szikrázó gondolatokat hozzá! ✨
U.i.: Vége van a februárnak, ne felejtsd el méltón lezárni ezt a hónapot. Ebben a posztomban találsz hozzá konkrét lépéseket.
|