Jó sokáig húztam az idei első Titkos üzenet megírását, aminek az az oka, hogy egyszerűen nem éreztem az évindítást, aztán pedig elkezdtem átalakítani a napjaimat, heteimet, felállítottam néhány alapelvet és lemondtam tervekről, projektekről, elképzelésekről. Be kellett látnom, hogy ha szeretném a terhességem utolsó heteit megélni, átérezni, többet foglalkozni babás dolgokkal, kipipálni a kis listámat, amit még szülés előtt szeretnék megcsinálni és hangolódni az "új életemre", akkor nem mehetnek ugyanúgy a napok tovább, mint 2020-ban.
Mindezek mellett év végére nagyon elfáradtam. Rengeteg volt a stressz a nyomdával, a kiszállítással, csúszásokkal kapcsolatban, amit már nagyon nehezen tudtam kezelni. A két ünnep között is dolgoztam, lényegében tényleg csak a konkrét ünnepnapokon pihentem. Elsején este már újra munka volt. Így egyáltalán nem tudtam átérezni, hogy átléptünk 2021-be és ez valami újnak a kezdete.
Érdekes lehet számodra, hogy milyen alapelveket tűztem ki és hogyan szanáltam ki a projekteket.
Nézzük az alapelveket:
- a hétvége a pihenésről és a magánéleti dolgokról szól,
- ha a férjem hazaér munkából, én is leteszem a munkát (ez alól az képez csak kivételt, ha olyan volt a napom, hogy egész nap szinte semmit nem dolgoztam, de időhöz kötött feladat van),
- az este a pihenésről és rólunk szól,
- minden nap van énidőm (általában ebédtől 14 óráig),
- addig alszom reggel, amíg jól esik,
- ha valamit úgy kell magamra erőltetni, azt elengedem.
Ezek mellett azért látható, hogy nem fér bele a fullos világmegváltás és az, hogy 4-5 projektet megcsináljak/feljavítsak/befejezzek február végéig (ugyanis március 4-én lesz a 30. szülinapom, onnantól már nem szeretnék dolgozni), hiába szeretném és akármennyire dolgozom fókuszáltan, egyszerűen várandósan vannak napok, amikor hiába terveztem én el valamit tök jól, ki se bírom nyitni a laptopomat és ezzel is számolnom kell. (Mellesleg ilyen nem várandósan is volt... :D )
Ennek tükrében kiválasztottam egy legfontosabb projektet, ami minden szempontból a legtöbbet adja - nektek és nekem is, illetve kitűztem egyetlen célt idénre.
A projekt esetében mérlegeltem, hogy belefér-e időben a megvalósítása, kapcsolható-e az éves célomhoz, illetve hogy a befektetett erőforrások hogyan térülnek meg anyagilag, márkaépítésben, érzelmileg (igen, ez is fontos most, hogy tudom, hogy utána sokáig "kiesek" a munkából és kell a megnyugvás, hogy megtettem, amit tudtam - örökös megvalósítóként ez is fontos szempont :) ). Ezek alapján tettem le a voksom egy olyan projekt mellett, amibe egyszer kell nagyobb energiát fektetni, nektek óriási segítség baromi kedvező áron, nekem pedig folyamatos havi bevétel és óriási megnyugvás a lelkemnek, hogy titeket se hagylak magatokra és a vállalkozásom is termel. Időben is megvalósítható, bár már kezdek pánikolni, hogy mindjárt vége a januárnak és nem sokat haladtam, csak terveztem és terveztem, de tudom, hogy ezen múlik a legtöbb - a jó tervezésen, úgyhogy bízom benne, hogy rendben lesz és a megvalósítás így már pikk-pakk megy majd.
Az éves cél kitűzésében a férjem adott egy kis iránymutatást, segített az ő nézőpontjával is, hogy mit kellene kiválasztanom, ami végül a My Content Book 2021-es kiadása lesz, szintén év végén, ahogy eddig. Ez az egy biztos pont, amiről tudom, hogy szeretném folytatni, mert óriási szerelemprojekt számomra és tőletek is nagyon sok visszajelzést kapok, hogy mennyire imádjátok, így egyértelmű, hogy ha csak egyetlen dolgot választhatok az évre, ez lesz az. :)
|