„Jobb szerettem mindig meghúzni magam hátul…” – a Virginia Sol álnéven író Toczauer Júliával készült interjúból idéztem most ezt a gondolatot. (A szerző szombaton dedikál a Könyvfesztiválon, személyesen is találkozhattok vele.)

Bár az írókról valahol az a téves feltételezés él, hogy szeretnek reflektorfényben élni, ez nem mindig van így.

A most megjelenő A belső vad című regény szerzője is erről mesélt, sorait bújva pedig számos dolog eszembe jutott, amit most megosztok veletek is.

Bár eleinte nehézkesen ment, mára már saját magam leglelkesebb támogatója vagyok!

Hiszek magamban és az írásaimban, de az önreklámozásra is kellő mértékben odafigyelek.

Téged is erre biztatlak!

Egy magamfajta introvertált személyiségnek nem egyszerű dolog az önreklámozás.
Viszont egész jól bele lehet jönni, főleg ha hajlandó az ember a közösségi oldalak nyújtotta lehetőségeket is okosan használni.

Hogy miért kellhet egy írói facebook oldal is a könyved népszerűsítéséhez?
A választ itt találod.

Tetszik vagy sem, ma már nemcsak annyi a dolga egy írónak, hogy gyártsa a sorokat, majd a kész szöveget megmutassa a szerkesztőjének.

Amellett, hogy sokszor saját magunk szerkesztői is vagyunk, az sem mindegy, hogy mennyi időt és energiát áldozunk könyvünk népszerűsítésére.

Napjainkban az írás szerves részét képezi az önreklámozás is.

Ez ugyanolyan fontos dolog, mint bármely más tényező az írás eszköztárából.

Éppen ezért sem hanyagolhatod el!

Lehetsz lelkiismeretes az írás művészetében, pontosan körvonalazhatod a terveidet, betarthatod a határidőket és írhatsz jót, de ezzel még nem biztos, hogy felhívtad magadra az emberek figyelmét.

Néhány író számára az önreklámozás természetes, mint a légzés. Magától jön.

Mások számára ijesztő és megerőltető. Nekik kényszerből jön…

Pedig ahhoz, hogy előrejuss a karrieredben, az olvasóid azt is elvárják tőled, hogy félelem nélkül támogasd magad. És ez nem is olyan nehéz, mint ahogy elsőre tűnik.

Ha te is inkább introvertált személyiség vagy és nem szeretsz kitűnni a sorból, valószínűleg nem természetes dolog számodra, hogy felhívd magadra a figyelmet.

Persze mikor nagyon szükséges, akkor reflektorfénybe tudsz állni és nagy valószínűséggel tündökölsz is, de mégis inkább a dolgozószobád csendjében ülve érzed magad komfortosan.

Ha Te ilyen vagy, akkor…

… nem „fényezed” saját magad, sem az írásaidat a facebookon…
… nem árasztod el tweetjeiddel a követőidet…
… nem posztolsz naponta egy-egy fotót az Instagramra sem.

Pedig az önreklámozás nem ördögtől való…

Napi egy bejegyzés, a könyvedről megjelent olvasói vélemények, kritikák megjelentetése, néhány figyelemfelkeltő gondolat, írói pillanat közzététele sokat segíthet abban, hogy közösséget építs.

Olvasói közösséget, akik majd követik a pályád alakulását.

A marketing és az önreklámozás nehéz munka, még akkor is, ha élvezed!

Azok, akik nem szeretik ezt a fajta figyelemfelkeltést, már a gondolatától is összerezzenek, így inkább elnapolják a feladatokat.

Ne félj tőlük, vágj bele!

Készíts reális önreklámozási célokat!

Ha tényleg komoly író vagy, akkor nem idegen számodra a pontos célok körvonalazása sem.

A fejezet befejezésétől a konkrét szószámig a reális célok felállítása természetes neked.

Miután elérted ezeket a célokat, a következő körben emeld magasabbra a lécet.

A szerényebb célok elérése kitartást és motivációt ad, ami után nehezebb célokkal is próbálkozhatsz.

A közösségi média tele van olyan szerzőkkel, akik remekelnek az önreklámozás terén is.
 
Nézz utána, hogy ők hogyan csinálják, majd használd a begyakorolt technikájukat, hogy saját marketingedet erősítsd.

Kezeld úgy, amit csinálsz, mint egy üzletet.

Hasznos lehet, hogy a könyvedre úgy tekints, mint eladandó termékre és ne úgy, mint a szívedhez közel álló, dédelgetett alkotásra.

Ezzel meg tudod változtatni a szemléletedet a munkád iránt, kivéve belőle a személyes aspektust és így könnyebbé téve a reklámozását is.

A hétvégén várunk a K20-as standnál a Nemzetközi Könyvfesztiválon a Millenárison. Sok szerzőm dedikál, az események listáját megtalálod a Facebook lapomon.

Üdvözöl,
Könyv Guru


Könyv Guru Kft.
Ezt az emailt erre a címre küldtük: | Leiratkozás | A levél továbbítása egy érdeklődő ismerősnek