A portugál adó és vámhivatal állásfoglalása szerint az országban mind a kriptovaluták kereskedés, mind a kriptovalutában bonyolított kifizetések mentesek az áfafizetés alól, sőt megerősítette azt is, hogy a kriptovalutákból származó bevételekre - magánszemélyeknek - még jövedelemadót sem kell fizetni. Az adóhatóság egy helyi bányász-vállalkozás számára nemrég megküldött, és egy portugál lapban is közzétett adójogi pontosítása ismételte meg a korábban már részben közölt hatósági álláspontot.
Hivatalos közleményében a portugál adóhatóság idézte az Európai Unió Bíróságát 2015-ben megjárt svéd ügyet, amelynek érintettje a legnagyobb svéd bitcoin portál (Bitcoin.se) és annak moderátora, David Hedqvist volt. Abban az ügyben a bíróság kimondta, hogy a bitcoin olyan fizetőeszköz, amelyet a törvényes fizetőeszközökhöz hasonló módon használnak, ezért ugyanúgy ÁFA mentességi körbe tartoznak a bitcoinos váltások, mint a törvényes fizetőeszközök váltása. (A svéd adóhatóság álláspontja reakcióként az volt, hogy szerintük a bíróság nem értette meg alaposan a felmerült problémát.)
A kriptopénzek vételéből és eladásából származó jövedelmek adózását illetően a portugál adóhatóság márkorábban is nyilatkozott, még 2015-ban. Akkori közleménye szerint nem esnek a portugál személyi jövedelemadó hatálya alá a kriptopénzek eladásából származó jövedelmek, mert nincs olyan jogszabályi kategória, amely lefedné ezeket - feltéve, hogy az eladás nem üzleti tevékenység keretében történik -, az adóztatásnak ezért nem lenne jogalapja. Mivel a jövedelmek adóztatásának szabályai nincsenek olyan magas szinten harmonizálva az EU-ban, mint például a fogyasztást terhelő adók, a portugál adóhatóság álláspontjának elsősorban belföldön van jelentősége. A portugál adóhatóság megnyilatkozása ugyanakkor sok tehetséges embert ösztönözhet arra, hogy a kriptovalutákat tiltó országokból áttegyék székhelyüket Portugáliába.
|