KÖZLEMÉNY a kiadónkat ért támadásokkal és rágalmakkal kapcsolatban!
|
|
|
|
Kedves Olvasóink!
Sajnos ideiglenesen kénytelenek voltunk bevonni (nem törölni, csak deaktiválni) az általunk kezelt Facebook-oldalakat:
- Arte Tenebrarum Könyvkiadó oldala
- Gabriel Wolf szerzői oldala
- Anne Grant szerzői oldala
Ennek oka a következő:
K. János, korábbi szerzőnk 2021. november 24. óta folyamatos lejárató hadjáratot folytat ellenünk. Eleinte ezt még a hátunk mögött tette, miközben még éppen az ő regényének kiadásán, szerkesztésén dolgoztunk. Fogalmunk sem volt arról, hogy mit tesz a tudtunk nélkül nyilvános felületen. Amikor azonban erről értesültünk, közöltük vele, hogy egy ideig felfüggesztjük a regénye szerkesztését. Még csak nem is küldtük el a kiadótól, nem is bontottunk vele szerződést, csupán megkértük, hogy hagyja abba, és hogy egy hónap múlva folytatjuk a szerkesztést, ami a kiadvány megjelenésének csúszását jelenti, azonban még bőven belefér a szerződésünkben ígért kiadási határidőbe: még volt hátra belőle 7 TELJES hónap.
K. János még ebbe az egyetlen hónap szerkesztési csúszásba sem volt hajlandó belenyugodni, még akkor sem, ha ezzel nem szegtünk szerződést, és a szerződés szerint volt még 7 hónapunk arra, hogy kiadjuk a regényt. Tehát magyarul: Azt nem bírta elviselni az önérzete, hogy mi egy hónapig ne foglalkozzunk vele. Ami jelezzük: jogos volt, hiszen számtalan vágóképpel bizonyítottuk neki, hogy az interneten, nyilvános felületeken (blogján, Facebook-csoportokban, saját szerzői oldalán) rólunk hitelrontó, becsmérlő, rossz hírünket keltő állításokat (azaz hazugságokat) tett közzé.
Mi továbbra is vállaltuk volna (mindezek ellenére) a művének kiadását, mert láttuk, hogy mennyire arrogáns személyiség, és nem akartunk vele konfliktust, nem akartuk, hogy fenyegetőzni kezdjen. Mégis ezt tette. Pusztán azért, mert közöltük, hogy egy hónapig, ideiglenesen nem folytatjuk a szerkesztést, mert annyira jogtalanul becsmérelt minket a hátunk mögött: még messzebbre ment. Rágalmak lavináját tette ki rólunk az internetre, másokat is erre buzdítva, saját weboldalán napi szinten valótlan híreket terjesztve rólunk.
Végül emiatt szerződést bontottunk vele arra a regényre. Azt hittük, csak ezt akarja elérni (mert EZT állította), és hogy ezután megnyugszik. Sajnos nem így történt.
Saját kérésére, sőt követelésére szerződést bontottunk vele, amit két tanú aláírásával hitelesítettünk. Azt hittük, csak ennyit akart elérni a lejáratásunkkal.
Nem. Ugyanis tovább fokozta a lejáratást:
Lejáratott minket az egyik terjesztőnknél körülbelül 20-30 hamis profilt létrehozva, és azok által rossz értékeléseket adott és írt a kiadványainkról. Ezek nagy részéről (részben a terjesztő segítségével) kiderítettük, hogy ő a felelős, és bizonyítékokat is találtunk, szereztünk minderről.
Ezen a ponton (amikor már bizonyíthatóan minden követelésének eleget tettünk, mert bontottuk vele a szerződést, mégis folytatta a lejáratásunkat) minden bizonyítékot összegyűjtve arról, amit ellenünk tett, és amivel kiadónknak anyagi kárt okozott, feljelentést tettünk ellene rágalmazásért, hitelrontásért, fenyegetésért, zsarolásért, zaklatásért (mert naponta 3-4-szer írt nekünk változó e-mail címekről, saját nevét felvállalva, ugyanazt a témát folytatva. Tehát nem tagadta, hogy ő az, csupán azért váltogatott e-mail címeket, hogy ne tudjuk spam-ba rakni vagy tiltani az e-mail címét). Ezekre mind bizonyítékokat csatoltunk a rendőrség számára, és feljelentést tettünk a XVII. kerületi Rendőrfőkapitányságon K. János ellen 2021.12.30-án. Az ügy azóta kivizsgálás alatt van. A feljelentés ügyiratszámai:
Beadvány azonosító: IN-100016#IN-100016
Hatóság Kér cím: ORFK BRFK XVII
Érkeztető szám: 01170/24518/2021.erk.
Érkeztetés időpontja: 2021-12-30 11:48:40.149
Sajnos a fenti feljelentés sem volt elég K. Jánosnak. Jelezte, hogy őt „nem érdekli a törvény”, és hogy nem szed le rólunk semmilyen rágalmat, mert „az úgy van”, és „hogy ő azt ír ki bárhová, amit akar”.
Nos, ezt majd a rendőrség megítéli, hogy valóban így van-e.
Azonban nem biztos, hogy így van. Ugyanis jó hírünk van ezzel kapcsolatban:
Mivel a szerző weboldalának tárhelyszolgáltatója is felelősséggel tartozik az ügyfele által kitett/weboldalán tartott tartalomért, ezért mi bejelentést tettünk a webtárhely-szolgáltatónál 2021.12.27-én, még a feljelentés előtt, hogy rágalmakat közöl rólunk az ő ügyfele, táhelybérlője, és hogy ez ügyben felejelentést fogunk tenni (amit három nappal később, a fenti ügyiratszámokkal meg is tettünk). Felszólítottuk a tárhelyszolgáltatót, hogy haladéktalanul törölje K. János weboldalát.
Erre a tárhelyszolgáltató 1 teljes hétig (pedig közben több munkanap is volt) nem reagált, többszöri írásbeli felszólításra sem válaszolt, telefont nem vett fel, telefonon üzenethagyásra nem hívott vissza minket.
Ezért a mai napon ő ellene is feljelentést tettünk a XIV. kerületi Rendőrfőkapitányságon. Ennek a feljelentésnek ügyiratszámai:
Beadvány azonosító: IN-100016#IN-100016 Hatóság KÉR cím: ORFK BRFK XIV Érkeztető szám: 01140-70/2022.erk. Érkeztetés időpontja: 2022-01-03 11:06:49.849
Mi a feljelentés után pár perccel jeleztük ezt a tárhelyszolgáltató felé, hogy feljelentettük törvényi kötelezettsége elmulasztásáért, miszerint köteles a tárhelyén tárolt, illegális tartalmat a károsult felszólítására eltávolítani.
Érdekes módon 1 hét hiábavaló keresés után a tárhelyszolgáltató ERRE már azonnal válaszolt, szinte perceken belül, és elnézést kért, valamint megígérte, hogy 12 órán belül TÖRÖLNI fogja K. János weboldalát.
Tehát a tárhelyszolgáltató is egyetért velünk, még ha nem is került elő könnyen, de komoly felszólításra, feljelentés hatására hajlandó volt beismerni, hogy a tartalom illegális, és bűncselekménynek minősül.
Az alábbiakban láthatják a válaszlevelét, melyben egyértelműen ígéri, hogy a szóban forgó weboldal 12 órán belül törölve lesz:
(Bizonyos részeket cenzúráztunk adatvédelmi okokból, valamint azért, mert az nem tartozik ehhez az ügyhöz, vagy nem szeretnénk nyilvánosságra hozni, de a lényeg így is egyértelműen kiderül az alábbi képről, amire ha rákattintanak, nagyobb méretben is látható.)
|
|
|
|
Tehát a jó hír, hogy már folyamatban van az ügy megoldása: a rágalmazó, illegális weboldal eltávolítás alatt van a tárhelyszolgáltató ígérete szerint. Azonban: A tárhelyszolgáltató iránti feljelentésünket mi nem vontuk vissza. Ugyanis az, hogy 12 órán belül lekerül, csak egy üres ígéret, nem több. Még ha valóban le is szedi, akkor is felelősségre akarjuk vonatni azért, hogy miért nem szedte le 7 napon keresztül, annak ellenére, hogy erre számtalanszor felszólítottuk, és miért várta meg, hogy feljelentsük. Magyarázza meg ezen döntéseit a hatóságoknak, mert mi ezt nem érezzük tisztességesnek, hogy a károsult felszólítására (amire köteles lenne a magyar törvények szerint) nem szedi le a tartalmat, csak akkor, ha a károsult már kínjában feljelentést kell, hogy tegyen.
Ami K. Jánost illeti: Ellene sem vonjuk vissza a feljelentést akkor sem, ha lekerül a weboldal. A következő okból: Az általa terjesztett, rólunk szóló rágalmak emberek ezreihez jutottak el különböző közösségi oldalakon tett megosztásokkal. Ezzel nemcsak jelentős érdeksérelmet okozott, és bizonyos emberek előtt (akik hittek neki) egy életre lejáratott, de milliós nagyságrendű anyagi kárt okozott nekünk, mert a rágalomhadjárata során annyira visszaestek az eladásaink. Tehát ha le is kerül a weboldal, az már rajtunk nem segít, a károkozás már megtörtént, amit nekünk a weboldal leszedése nem tesz semmissé. Mi a feljelentést tartjuk ellene, és ragaszkodni fogunk a hatóságoknál ahhoz, hogy komoly pénzbírságra, adott esetben (ha ezt a hatóság úgy ítéli meg), akkor szabadságvesztésre ítéljék tette miatt.
Kiadónk jelenleg csődközeli állapotban van: egyetlen ember miatt, akinek az önérzete nem bírta elviselni azt, hogy egy hónapig nem szerkesztettük a munkáját, pedig utána folytattuk volna, és ezt ő is tudta, hiszen közöltük is vele. Pusztán bosszúból a csőd szélére juttatott egy olyan könyvkiadót, aminek 165 szerződött írója van, ötéves fennállása óta a Facebookon 50 ezer követőre tett szert, számtalan bestseller kiadvánnyal rendelkezik, és már olyan szerzőktől adott ki műveket, mint Nemere István, Böszörményi Gyula, Nemes István (John Caldwell) és Frey Éva, akik egyértelműen beletartoznak az ország legnagyobb kortárs szerzői közé. K. Jánosnak nem volt joga kicsinyes módon, sértődésből mindent tönkretenni, kiadónk bevételét majdhogynem lenullázni, a kiadó tulajdonosát anyagilag kilátástalan helyzetbe hozni, aki mellesleg (ezúton közöljük) a kiadói vállalkozása mellett 8 órás konyhai, fizikai munkából él azért, hogy a fent említett, manapság már ismertnek, sikeresnek számító könyvkiadót életben tartsa.
Végezetül magyarázatunk a Facebookkal kapcsolatban: Ma reggelre K. János olyan mennyiségű embert hergelt fel ellenünk hazudozva, hamis vádakat állítva a kiadónkról, hogy hackertámadások lavináját kaptuk mindhárom oldalunkra olyan mértékben, amivel már négy adminunk sem tudott mit kezdeni. Ezért minimum a 12 órás időtartamig, amíg a tárhelyszolgáltató ígérete szerint le nem kerül K. János weboldala, mi bevontuk, inaktiváltuk mindhárom Facebook-oldalunkat. Vagy ha ez sem lesz elég ahhoz, hogy megállítsuk az általa felhergelt tömeg támadásait, akkor egészen a két feljelentés miatti nyomozás lezárásáig, döntéshozásukig, és annak nyilvános közzétételéig nem mutatkozunk a Facebookon, mert csak ezekkel az információkkal tesszük ismét elérhetővé az oldalakat. Bízunk benne, hogy valamelyik a kettő közül elég lesz a rágalmazó, felhergelt tömeg számára ahhoz, hogy belássák, K. János bűncselekményt követett el, és ha tovább zaklatnak minket, azzal egy bűnözőt támogatnak, valamint ők maguk is bűncselekményt követnek el, ha tovább támadnak minket, mely ügyekben újabb feljelentésekre kényszerítenek minket.
Tehát ez az oka annak, hogy a Facebookon jelenleg nem vagyunk fent. Ennek ellenére mindenkinek üzennénk, hogy: - A kiadó nem szűnt meg. És nincsenek is ilyen irányú terveink. - Nem attól lesz egy kiadó kiadó, hogy fent van-e a Facebookon, vagy hogy egy bűnöző mit állít róluk. - Minden kiadványunk továbbra is terjesztés alatt áll (a körülbelül száz terjesztő közül mindegyiknél, egy kivételével, ami K. János hackertámadásainak köszönhetően ideiglenesen szünetel). - Tehát a jelenlegi állapot csak ideiglenes.
FONTOS: - Webáruházunk továbbra is üzemel, abban minden forgalomban lévő kiadványunk kapható e-könyvben és nyomtatott könyvben egyaránt. - Mivel a kiadói vállalkozás státusza jelenleg is aktív, ezért minden aktív szerződésünk szerzőinkkel érvényben van, és a kiadványok, melyekben szerepelnek, terjesztés alatt állnak. - Mi nemcsak a saját, de az ő érdekeiket is védjük. Ezért is inaktiváltuk a Facebook-oldalakat, mert nemcsak a kiadónkat, de nem egy szerzőnket úgyszintén megvádoltak ott ma reggel alaptalanul. Igyekszünk, hogy ez az ügy minél előbb lezáruljon, az, aki bűncselekményt vagy szabálysértést követett el, megkapja az azért kijáró büntetését, és folytatjuk könyvkiadói tevékenységünket: „Karma” verspályázatunk is például jelenleg is aktív. Lehet rá beadványt küldeni. Regénybeadványokat is fogadunk a weboldalon keresztül. Tehát K. Jánosnak nem engedjük, hogy tönkretegyen minket. Őt először hatóságilag felelősségre vonjuk, utána pedig minden olyan személyt a jövőben, aki hasonló módon kárt okoz nekünk, szintén felelősségre fogunk vonni, és továbbra is törekszünk arra, hogy kiadványaink sikeresek legyenek, és hogy szerzőink (jó értelemben) híressé váljanak. Valamint szeretnénk ezúton nyilatkozatot tenni olvasóinknak arról, hogy: - Mi ebben az egész ügyben jóhiszeműen jártunk el. Nem mi kezdtük el K. Jánost támadni. Sőt, most sem támadjuk, csupán önmagunk és szerzőink védelmében jelentettük fel, hogy megállítsuk a rágalomhadjáratot. - Mi senkivel nem keresünk konfliktust. A szerkesztés közben látszólag K. Jánossal sem volt eleinte nézeteltérés. A támadást ő már a hátunk mögött réges-rég megkezdte, mielőtt nekünk ezt tudtunkra adták. Tehát senki ellen soha nem léptünk fel támadólag, és ebben az ügyben is csak rákényszerültünk a feljelentésre, mert az illető (és a tárhelyszolgáltató az elzárkózásával) nem hagyott nekünk más lehetőséget.
Köszönjük, ha végigolvasták a közleményünket!
Boldog Új Évet Kívánunk Minden Kedves Olvasónknak! ...valamint jóval sikeresebb évkezdést, mint amiben nekünk (sajnos) részünk volt.
|
|
|
|
|