Szia ,

Hadd oldozzalak fel gyorsan, ha ma sem posztoltál és hatalmas bűntudattal olvasod épp a soraimat: nem vagy egy utolsó semmirekellő, ha ma nem ment ki az a(z amúgy sem) tervezett poszt. Sőt, ezt hallgasd: csodás vagy! ;)

Akár be volt írva a naptáradba, akár nem, nem normális, hogy napi szinten szorongunk azon, hogy posztoltunk-e vagy sem.

Én is. Nem csak te.

Engem is sok dolog tart vissza vagy éppen fel, hogy ezzel a tevékenységgel foglalkozzak, aminek bevallom, az esetek többségében én sem látom értelmét. Már a többi feladatomhoz képest. Annyival fontosabb, nagyobb dolgok várnak rám, mint a nagyjából ezredik posztom elkészítése, amit alig lát valaki.

De azért ha megengedem a szakmai énemnek, hogy szóhoz jusson, akkor vég nélkül sorolja, hogy mennyi előnye van annak, ha látható vagy és folyamatosan kommunikálsz, de hát na. Van az a pont, amikor azt mondod, hogy ez nem érdekel, ugye?

Sokszor megtapasztaltam már ügyfeleknél is és a saját tartalmaimnál, hogy abból semmi jó nem származik, ha kényszeríted magad a posztolásra. Komolyan. Full átjön a tartalom energiájából, hogy ezt amúgy a hátad közepére sem kívántad. Teljesen máshogy fog teljesíteni egy ilyen poszt, mint az, ami flow-ból, örömből született.

Szóval ha most nagyon nyomi a hangulatod és nem megy a posztolás, nem kell kierőszakolnod valamit magadból, csak azért, hogy a közösségi média Tudjukkije (alias Algoritmus) ne haragudjon meg rád. (Ilyen egyébként sem létezik, nem kapsz büntit, ha egy kis pihenőt tartasz. Ha igazán jó a tartalmad, az mindig működni fog.)

ÉR KIHAGYNI A POSZTOLÁST. Igazolást is adok róla, ha szeretnéd. ;)

Hú, mennyi oldalról tudnám még megközelíteni ezt a sztorit. A szakértői énem már darálja a fejemben, hogy de ezt és ezt és még ezt is teheted ilyenkor.

Na jó, csak nem bírom ki, annyit azért írok, hogy a tervezés, előredolgozás, tömbösítés és az önfegyelem kulcspontok abban, hogy akkor is legyen kint tartalmad, amikor pocsék napod van. Szóval nincs veszve ilyenkor sem minden. De ha épp a nulláról indulsz e tekintetben, akkor előbb töltődj egy kicsit, aludj egy nagyot, aztán holnap ülj le átgondolni ezeket és tervezz, alkoss, dolgozz a rendszereden. (Hamarosan ehhez érkezem konkrét segítséggel is, úgyhogy légy résen!)

Egyébként ma én is úgy gondoltam még pár órája, hogy itt nem lesz Signal írás. Semmi ihlet. Aztán 2 dolgot csináltam: tök mással foglalkoztam (festegettem egy kicsit, az akvarell az új szerelmem) és spiri duma ide vagy oda, de ihletet kértem. Aztán jött. :)

Szóval a tanulság ma talán az, hogy mindenre van megoldás és nincs olyan helyzet, ami menthetetlen lenne. De ha épp nem csókol homlokon a múzsa, akkor ér meglógni a kötelezőnek hitt tartalomgyártás elől és valami kellemesebb teendő után nézni. (Ez általában önmagában meghozza a várt eredményt, sokszor ilyenkor ront be ajtóstul az ihlet.)

Kívánom, hogy nyugis és inspiráló hétvégéd legyen, Hölgytársaimnak pedig nagyon boldog, mosolygós Nőnapot! :)

A következő részben mindent megtalálsz egy helyen, ami az elmúlt pár hétben történt a Socialight háza táján és érdekes lehet számodra is. Fusd át a főcímeket és kattints a bővebb infókért!

INSTAGRAM

Kattints a képre vagy a címre, és merülj el a hasznos tartalmakban!

Mit kezdesz az ajándék idővel?

Hagyod, hogy elsuhanjon vagy kihasználod?

A posztolást is ér időnként elengedni

Rugalmasság mindenekelőtt!

Baromira nincs kedved posztolni?

Van megoldás erre a bajra ;)

Ezt a lépést ne hagyd ki,

ha kampányt tervezel!

MY CONTENT BOOK CLUB

Segítség a hatékony tervezéshez

A hónap posztja

Ebben a hónapban is hoztam szuper tippeket a téma kidolgozásához, lesd meg ezt a posztot!

Emlékeztető

Hogy állsz a heti célod elérésével és milyen sikereid voltak, amiket itt az ideje megünnepelni?

Februári hónapzárás

Szánj rá néhány percet, hogy kiértékeld az előző hónapot! Hidd el, óriási hatása lesz a következőre.

Márciusi menetrend

Ebben a posztban találjátok a március havi menetrendünket, azaz hogy melyik nap milyen poszttal érkezem nektek.

A My Content Book Club tartalmaihoz csak azok férnek hozzák, akik megvásárolták a tervezőm valamely kiadását. Ha így tetted és még nem vagy a csoport tagja, várlak szeretettel!

Még így is tudok segíteni neked:


💡 Ötlettár:

Kifogyhatatlan inspirációforrás a tartalmaidhoz, ha segítség kell az interakciók felrázásához, a márkád tudatos építéséhez és kampányoláshoz. Ebook és Notion verzióban is elérhető itt.


📱 Tartalomtervezés Masterclass:

Szerezd vissza a lendületed a tartalomgyártáshoz! Találd meg a számodra legjobban működő tervezési rendszert, legyen végtelen ötleted a posztokhoz és készíts olyan tartalmakat, amik a céljaidat támogatják! Ha el vagy veszve a tartalomgyártásban, ezt a kurzust imádni fogod!


📌 Socialight Shop:

Matricázd vidámra a tervezőidet, füzeteidet, határidőnaplóidat Socialight matricákkal és dobd fel a tervezést csodás, csajos kiegészítőkkel! Ha te is imádod a gyönyörű papírtermékeket, amikkel még nagyobb móka a vállalkozás (is), kattints ide!

Köszönöm, hogy ma is velem tartottál. Bízom benne, hogy találtál ebben a levélben olyat, ami előrébb lendít téged is a márkád építésében, marketingben vagy a vállalkozásod fejlesztésében.

Kíváncsi vagy a korábbi levelekre is? Kattints ide, és böngéssz az archívumban további szemléletformáló gondolatokért és gyakorlati tippekért.

Ha tetszett ez az email, ne felejtsd el áthúzni az elsődleges mappába vagy hozzáadni az email címemet a címlistádhoz, hogy biztosan megkapd a leveleimet.

Ha bármi észrevételed, javaslatod, véleményed van, szeretettel várom válaszemailben, mint mindig. Azt külön megköszönöm, ha küldesz nekem egy apró visszajelzést, félmondatot, szmájlit, ha tetszett ez a levél és örülnél még hasonló tartalmaknak tőlem. :) (Így a rendszer is megtanulja, hogy ne tegye spam-be a leveleimet.)

Ha szeretnél leiratkozni erről a listáról, akkor az alábbi linkre kattintva teheted meg úgy, hogy csak ezeket a leveleket ne kapd meg, de közben a tőlem vásárolt termékekhez kapcsolódó frissítésekről, hírekről ne maradj le:

Nem szeretnék több Signal-t kapni.

Csodaszép hétvégét és élvezetes tartalomgyártást,

website instagram tiktok facebook
Socialight

Eszköztár szívből kommunikáló márkaépítőknek az örömteli és eredményes online kommunikációhoz.

Ezt az email azért kaptad, mert korábban letöltötted vagy megvásároltad valamelyik tudásanyagomat, vagy feliratkoztál a Socialight Secrets hírlevelekre és azt jelölted, hogy küldhetek számodra hírlevelet. Ha bármikor le szeretnél iratkozni a teljes listámról (a megvásárolt termékeiddel kapcsolatos frissítésekről, hírekről is), az alábbi gombra kattintva megteheted. 

Leiratkozás