„Nagyon nehéz olyan befektetési eszközt találni, amely nem korrelál a részvényekkel és a kötvényekkel, de nagy hozamok elérésére ad lehetőséget bárki számára hozzáférhető módon” - Matt Hougan, a Bitwise ügyvezető igazgatója és nemzetközi kutatási igazgatója
|
|
|
|
A kriptovaluta piac meglehetősen volatilis volt múlt héten. A teljes piac értéke egészen 250 milliárd dollárig kúszott fel múlt héten, majd visszaesett 239 milliárd dollárra. A Bitcoinnal jelenleg 8660 dollár körül kereskednek. Ára a hétvégén a 9000 dolláros értéket is meghaladta, majd drámai módon, néhány perc leforgása alatt 9200 dollárról (a múlt heti legmagasabb értékéről) 8500 dollárra zuhant. A hollandiai székhelyű kripto derivatív tőzsde, a Deribit álláspontja szerint piaci manipuláció állhatott a hétvégi hirtelen zuhanás hátterében. Valaki 101 millió dollár értékű Bitcoint adott el az ő platformjukon keresztül, és ez okozhatta az árak hirtelen zuhanását. A zuhanás ellenére az altcoinok esetében jelentős nyereségekről is beszélhetünk, többen vásároltak altcoinokat. Ennek következményeként a Bitcoin dominanciája 68%-ról 65%-ra esett vissza.
Hamarosan itt a Holdújév, melyet Ázsia-szerte január 25-27. között fognak ünnepelni. Sokak szerint van valamiféle kapcsolat a kriptovaluták ára a Holdújév között, ugyanis az ázsiai befektetők közül ilyenkor többen pénzzé teszik a kripto befektetéseiket, nagy távolságokra utaznak és számos családtagnak és barátnak vásárolnak ajándékokat, továbbá az emberek szabadságra mennek és szünetet tartanak a kereskedésben, ezen tényezőknek pedig mind lehet némi hatásuk a piacra. Több elemző vizsgálta is már a Holdújévnek a Bitcoin piacára gyakorolt feltételezett hatását, de az adatok a hiedelmekkel ellentétes képet mutatnak. Alex Kruge közgazdász és tőzsdei kereskedő Twitter oldalán megosztotta az előző évekből származó, a holdújévet megelőző napokban aktuális Bitcoin árfolyamok adatait, melyekből kiderül, hogy általában nem szokott a Bitcoin alulteljesíteni ezekben az időszakokban.
|
|
|
|
Mit jelent a nulla-ismeretű bizonyítás a kriptográfiában?
- Egy módszer arra, hogy bizonyítsunk egy információt anélkül, hogy felfednénk az annak alapjául szolgáló adatokat.
- Egy módszer arra, hogy nulla konfirmációval küldjünk el egy tranzakciót.
- Egy módszer arra, hogy csökkentsük a tranzakció méretét.
A helyes válaszért görgess a hírlevél aljára!
|
|
|
|
Egyre több pénzügyi tanácsadó tervezi, hogy ügyfelei portfólióiban a kriptoeszközöket is szerepelteti a 2020-as években. Ez az információ egy San Franciscó-i eszközkezelő és kutatóintézet, a Bitwise nemrégiben készült felméréséből származik. A Bitwise 2019 decemberében végezte el éves kutatását, 415 pénzügyi tanácsadó véleményét kérdezve a kriptopiacról. A tanácsadók 76%-a számolt be arról, hogy a kutatást megelőző 12 hónapban ügyfelei érdeklődtek a kriptopénzek iránt, 72%-uk pedig azt feltételezi, hogy ügyfeleiknek már van is kriptobefektetésük, csak saját maguk kezelik azt. A kutatásból az is kiderül, hogy már a tanácsadók 6%-a szerepelteti ügyfelei portfóliójában a kriptoeszközöket és további 7%-uk tervezi ezt 2020-ban (utóbbi 7%-ból 1% ezt biztosra mondta, 6% pedig valószínűre).
Azon tanácsadók közül, akik már beillesztették a kriptoeszközöket a portfóliókba, 42% tervezi a kriptoeszközök mennyiségének növelését, és senki nem tervezi csökkenteni azt. Annak indokolásaként, hogy miért vették fel a kriptoeszközöket a befektetések közé, a tanácsadók arra hivatkoztak, hogy mozgásuk nem korrelál a többi eszközzel, magasak a hozamok, igény van rá az ügyfelek részéről, illetve azt, hogy a kriptoeszközök védettek az inflációval szemben. A tanácsadók 56%-a válaszolta, hogy a “szabályozói aggályok” miatt nem foglalkoznak még kriptoeszközökkel. Azoknak a válaszadóknak a száma, akik szerint a kriptovaluta nem más, mint csalás vagy buborék, jelentősen csökkent. A válaszadók 64%-a vélekedett úgy, hogy növekedni fog a Bitcoin ára a következő 5 évben.
|
|
|
|
2019. december 19-én a világ egyik legismertebb könyvvizsgáló és tanácsadó cége, az Ernst & Young (EY) nyilvánosságra hozta harmadik generációs, nulla-ismeretű (zero-knowledge proof, ZKP) blokklánc technológiáját, mely lehetővé teszi a nyilvános blokkláncon történő privát tranzakciókat. A ZKP blokklánc új iterációja 90%-kal csökkenti a tranzakciós költségeket azáltal, hogy 20 tranzakciót összefog és csökkenti a méretüket. Paul Brody, az EY blokkláncért felelős globális vezetője szerint az új technológia „a legfontosabb mérföldkő az EY blokklánc-történetében, mely azt a célt szolgálja, hogy a nyilvános blokkláncok skálázhatóak legyenek a vállalatok számára.” A kezdeti tranzakciós költségeket sikerült 400-szorosan csökkenteni, hozzávetőleg 0,05 dollárra.
Az EY és a Forrester Research kutatóintézet egy nemrégiben készített felmérése arra a következtetésre jutott, hogy a nagyvállalatok nem használják a nyilvános blokkláncokat, méghozzá elsősorban biztonsági és adatvédelmi aggályok miatt. Ugyanakkor a felmérésből az is kiderült, hogy ugyanezen nagyvállalatok a privát blokkláncokkal is elégedetlenek, mivel azokat nehéz más blokkláncokkal és hálózatokkal együttműködővé tenni. Az EY ZKP blokkláncának célja ezt a szakadékot áthidalni, tehát lehetővé tenni az elegendő mértékű adatvédelemet a tranzakciók számára, ugyanakkor megkönnyíteni a blokkláncon történő együttműködést. Az EY egyébként egy okosszerződési és token felülvizsgálati szolgáltatást is hozzáférhetővé tett nyilvános tesztelés céljára.
|
|
|
|
Chris Giancarlo, a Határidős Árutőzsdei Kereskedést Felügyelő Bizottság (Commodity Futures Trading Commission, CFTC) korábbi elnöke, valamint Daniel Gorfine, a CFTC korábbi innovációs igazgatója, jelenleg a Pure Storage adattárolással foglalkozó vállalkozás vezérigazgatója bejelentette, hogy létrehoztak egy non-profit szervezetet “Digitális Dollár Alapítvány” néven. Az alapítvány az Accenture nemzetközi tanácsadó céggel együttműködésben jött létre annak érdekében, hogy elindítsák az ún. Digitális Dollár Projektet.
A kezdeményezés célja, hogy ösztönözzék vele a már folyamatban lévő kutatásokat és társadalmi vitát egy központi banki digitális valuta létrehozását illetően, valamint hogy egy digitális dollár tesztelését és tanulmányozását célzó keretrendszert hozzanak létre. Az Accenture-nek már van tapasztalata a központi bankokkal való együttműködést illetően, dolgoztak már a kanadai, a szingapúri és az európai központi bankkal is. Legutoljára a svéd központi bankkal (Riksbank) írtak alá megállapodást abból a célból, hogy tesztkörnyezetet hozzanak létre egy központi banki digitális e-korona számára. „Az általunk javasolt digitális dollár a dollár tokenizált formája lenne, párhuzamosan létezne az amerikai jegybank (FED) többi kötelezettségével együtt, és elszámolási eszközként szolgálna az új digitális világ, valamint az olcsóbb, gyorsabb és befogadóbb globális pénzügyi rendszer igényeinek kielégítésére” - jelentette ki Chris Giancarlo.
|
|
|
|
|
|
Egy amerikai törvényjavaslat adómentességet nyújtana a kriptovalutából származó nyereségekre 200 dollár alatt
|
|
Suzan Delbene és David Schweikert képviselők “A virtuális valuták adózásának tisztességéről szóló 2020. évi törvény” néven 2020. január 15-én törvényjavaslatot nyújtottak be az amerikai Kongresszusnak. A jogszabály az Egyesült Államok adóhatóságának (Internal Revenue Service, IRS) 1986 óta hatályban lévő kódexét módosítaná azzal, hogy a kriptovalutából származó nyereségeket 200 dollárig adómentessé tenné. A jelenlegi szabályozás szerint minden kriptovalutából származó nyereséget be kell vallani az IRS-nek, akármilyen csekély is az adott összeg. Ez a gyakorlat azon a 2014-es adóhatósági iránymutatáson alapszik, amely a Bitcoint és a többi kriptovalutát tulajdonként kezeli és a kriptovalutákat használó tranzakciókat jövedelemadó alá eső ügyleteknek tekinti. A képviselők szerint ez a rendszer rettentően nehézkes, hiszen arra kényszeríti az adózókat, hogy hatalmas mennyiségű adatot küldjenek be az adóhatóságnak az adóbevallási kötelezettségük teljesítésekor. A módosítás ezt a terhet csökkentené az adózók számára azzal, hogy nem kellene bejelenteniük, mikor használják a kriptopénzeiket, melyek dollárban kifejezett értéke folyamatosan változik. Amennyiben elfogadásra kerül a jogszabály, akkor a 2019. december 31. után történt tranzakciók esetében már ez lenne irányadó.
|
|
|
Elhunyt Blummer Tamás, akinek úttörő Bitcoin fejlesztéseket köszönhetünk
|
|
2020. január 12-én, hosszú, súlyos betegség után elhunyt Blummer Tamás, aki 2012 óta dolgozott független, nemzetközileg elismert Bitcoin fejlesztőként. Számos Bitcoin fókuszú projektben vett részt, ilyen volt például a Rust Bitcoin, egy Rust nyelven íródott Bitcoin hálózati könyvtár, a CoinTerra korai Bitcoin bányász szoftverfejlesztő és hardvergyártó startup, valamint a Bits of Proof technológiai vállalkozás, amelyet felvásárolt a Digital Assets Holdings blokklánc vállalat, melynél ezután Tamás a vezető fejlesztőként dolgozott. Pénzügyi karrierjét a Deutsche Bank AG-nál kezdte, itt dolgozott 1996 és 2012 között. Később a Morgan Stanley csapatát erősítette Budapesten, ügyvezető igazgatóként. A CoinTerra volt az első vállalkozás, melynél már a Bitcoinnal foglalkozott, később a Magyar Bitcoin Egyesületnek is elnökségi tagja lett. Tamás halála pillanatáig aktív tagja volt a Bitcoin közösségnek. Mindössze egy hónappal korábban publikálta a Medium oldalán “Hogyan omlik össze a központi bankrendszer” című írását, két héttel halála előtt pedig még aktív volt a Githubon is. Utolsó Twitter-üzenetében ezt írta: “Isten éltessen Bitcoin! Izgalmas és gazdagító volt érted dolgozni sok-sok éven át.” A Bitcoin közösséget megrázta Tamás halálhíre, sokan fejezték ki részvétüket. Nyugodjon békében!
|
|
|
|
|
Mit jelent a nulla-ismeretű bizonyítás a kriptográfiában?
A helyes válasz: A.
|
|
|
|
Köszönjük, hogy elolvastad a hírlevelet :)
Legyen szép heted!
|
|
|
|
|
|