Most először nyugdíjalapok is csatlakoztak a kriptopénzekbe is befektető kockázatitőke-alap létrehozásához. Nézd meg a böngészőben

„A papírpénz kiveszőben van, és a kriptovaluták sokkal alkalmasabbak az értékátvitelre, mint a papírdarabok” - Elon Musk

A piac alakulása

A múlt hét során jelentős növekedést tapasztalhattunk. A teljes piaci kapitalizáció 17 milliárd dollárral, 143 milliárd dollárra emelkedett, de sajnos ez a kedvező helyzet nem tartott sokáig. A vasárnapi eladásokkal a piac el is vesztette a korábbi növekedést. A Bitcoin rövid időre feljutott a 4200 dolláros szintre, de aztán hamar visszaesett 3850 dollárra. A többi kriptovaluta ugyanezt a mozgást követte. A legtöbb coin árfolyama jelentős növekedés után rögtön visszaesett. Az Ethereum következő frissítése ezen a héten, február 28-án esedékes, ami talán okoz egy kis árfolyam-mozgást.

A kriptovaluták fejlesztése szempontjából mozgalmas hetünk volt. A Binance, amely a kereskedelmi volumen alapján a legnagyobb kriptotőzsde, decentralizált tőzsdét indított. A Samsung megerősítette, hogy az új okostelefonjába, a Galaxy S10-be kriptotárcát épített. A tippin.me nevű Chrome kiterjesztés segítségével, a Lightning Network hálózaton keresztül közvetlenül indíthatunk Bitcoin tranzakciókat a Twitteren. A népszerű Ether tárca, a MetaMask Chrome store letöltéseinek száma túllépte az 1 milliós határt. A DAI stablecoin teljes kínálata most először érte el a 84 milliós darabszámot. A DAI mögött az Ether áll. A DAI fedezeti aránya általában 300% felett van, ami azt jelenti, hogy minden DAI mögött 3 dollárnyi Ether áll fedezetként.

Nézd meg a legfrissebb Bitcoin árat!
Heti kvíz

Mi az a Proof of Stake?

  1. Aláírás, ami ahhoz szükséges, hogy tranzakciót indíthassunk egy tárcáról
  2. Privát kulcs, ami egy tárcához való hozzáféréshez szükséges
  3. Tranzakció-hitelesítő protokoll

A helyes válaszért görgess a hírlevél aljára!

A hét legfontosabb hírei
Most először fektetnek nyugdíjalapok kriptoba az USA-ban

A new-yorki Morgan Creek Digital nevéhez fűzödik annak a kriptopénzekbe is befektető kockázatitőke-alapnak a létrehozása, amelybe - valószínűleg most először - nyugdíjalapok is csatlakoztak. Az alap 40 millió dollár értékű, melyből 4 millió dollár fordítható közvetlenül kriptovaluta vásárlásra, a fennmaradó összeget ígéretesnek számító kriptovállalkozásokba fektetik (pl. Coinbase). A döntés indokaként arra hivatkoznak, hogy egyrészt hisznek a kriptopénzek jövőjében, másrészt azt figyelték meg, hogy a kriptopénzek értékének mozgása nagymértékben független olyan nagy világpiaci tényezőktől, amelyek más eszközök értékének változását befolyásolják, ezért a portfóliót jól kiegészíti. A Morgan Creek Blockchain Opportunity Fund tehát egy eddig szokatlan együttműködés a kritpovállalkozásokba fektető kockázati tőkések és azok között, akik kriptopénz fedezettel kívánnak gondoskodni a nyugdíjas éveikről.Külön érdekesssége a történetnek, hogy már egy óriási, rendőrségi és közszolgálati alkalmazottakat képviselő, több, mint 5 milliárd USD értékű nyugdíjalap is csatlakozott hozzá.

A BitGo biztosítást jelentett be a digitális fizetőeszközök védelmére

A kriptovaluta-letétekkel foglalkozó BitGo bejelentette együttműködését a Lloyd's of London biztosítóházzal, amelynek keretében biztosítási fedezetet biztosítanak a digitális fizetőeszközökre. A biztosítás a teljes mértékben a BitGo irányítása alatt álló kriptot fedezné  káreseményenként akár 100 millió dollárt is elérő kártérítési összeg erejéig. A BitGo a biztosítás indításához az üzleti vállalkozások biztosításában vezető szerepet betöltő és nagy tekintélynek örvendő Lloyd's of London társaságot nyerte meg. A biztosítás fedezi a külső hekkertámadásokból, vagy belső, a cég vezetői vagy munkatársai által elkövetett lopásokból, de akár a BitGo-nál, hideg tárcán tárolt privát kulcsok elvesztéséből vagy a fizikai hozzáférés akadályozottságából eredő károkat. A szolgáltatást a BitGo ügyfelek térítésmentesen igénybe vehetik. A biztosításról további információt szerezhetsz az erről megjelent publikációból és a BitGo március 12-i biztosítási webinárjáról.

Bitcoin borravaló a twitterezőknek

Mostanában sok hírt hallottunk a Lightning Networkről, ami annak köszönhető, hogy számos innovatív Lightning App (LApps) alkalmazás jelent meg. Ezek közül az egyik a tippin.me nevű Chrome kiterjesztés. Ez a kiterjesztés minden egyes Tweetedhez hozzáadja a „Lightning tip” gombot, amelynek segítségével Bitcoin mikrofizetéseket fogadhatsz el közvetlenül a Twitteren a Lightning Networkön keresztül, vagy más Twitter felhasználóknak küldhetsz kis mennyiségű „Lightning borravalót”. A tippin.me nem kizárólag a Twitteren érhető el, a Lightning gombot néhány sornyi kód másolásával és beillesztésével bármely weboldalon alkalmazhatod. A Lightning alkalmazások használatához rendelkezned kell egy Lightning-támogatott tárcával, például BlueWallettel vagy Eclairrel. További népszerű Lapp, amely szintén a Lightning technológiát használja ki, például a Satoshi's Place, egy online plakát, amelyre bárki tehet pixeleket; a Koala Studio, ami egy online sakkprogram, vagy a Lightning Pizza, amellyel az USA területén lehet pizzát rendelni a Lightning hálózaton keresztül.

A Binance elindította a DEX tesztnetet

A Binance elindította  a Binance DEX (decentralizált tőzsde - decentralised exchange) tesztnetjét, valamint a Binance Chain blokkláncot. A Binance DEX a Binance Chain blokkláncra épül, és a Binance Coin (BNB) mozgatja. A Binance DEX tőzsdén a felhasználók teljes mértékben maguk rendelkeznek a pénzük felett. Jelenleg a Binance Trust Wallet tárcája egybe van épülve a Binance DEX tőzsdével, a Ledger Nano S tárcával egyetemben. A Binance DEX használatához az ügyfeleknek BNB coinokkal kell rendelkezniük, pont mint ahogy az Ethereum DEX-ek használatához Etherre van szükség. A Binance DEX célja gyors tranzakciós sebesség biztosítása, amit a Binance Chain blokklánc majdnem azonnali, egy másodperces blokkidejű tranzakciói segítségével képes elérni. A Binance DEX nem teljesen decentralizált, mivel a Binance Chain blokkláncon működő, tranzakciókat hitelesítő node-ok mind a Binance tulajdonában állnak.

Megjelent egy új terminál, a DexPay

A DexPay egy nyílt forráskódú POS (Point of Sale) terminál, amely elérhetővé teszi a kereskedők számára DAI, Ether és más kriptovaluták elfogadását, anélkül, hogy volatilitásnak tennék ki magukat. Mindez úgy lehetséges, hogy a DexPay azonnal átváltja a kriptovalutákat DAI-ra, a  DAI értéke pedig a dollárhoz kötött. Az alkalmazással a nyilvános kulcsod segítségével megadsz egy összeget, kapsz egy QR-kódot, az ügyfél pedig kiválasztja azt a kriptovalutát, amelyben fizetni szeretne. A DexPay projekt Prágában, Csehországban, a Status CryptoLife Hackathon eseményen első helyezést ér el a POA-díjkiosztón. A projekt megvalósítása MakerDAO Stable Fund alaptól kapott összeg segítségével vált lehetővé. A Stable Fund egy 45 millió dolláros alap, amely akár 25 000 dollár értékű vissza nem térítendő támogatásokat ad. A DexPay alkalmazás teljesen biztonságos és megbízható, mivel a kereskedők a privát kulcsaikat nem az alkalmazásban tárolják.

A Bitmain új bányász-chipet jelentett be

Az elhúzódó medvepiac ellenére a kínai, bányászeszközök gyártásával foglalkozó Bitmain folytatja a kriptovaluták bányászására szolgáló chipek előállítását. A Bitmain nemrég bemutatta az eddigieknél 28,6%-kal hatékonyabban működő, Bitcoin és Bitcoin Cash bányászására alkalmas chipjét. A gyorsabb és olcsóbb bányászást lehetővé tévő új bányász-chip a BM1397 nevet kapta, és a hamarosan megjelenő Antminer S17 és T17 bányászeszközökbe lesz beépítve. A medvepiac következtében a Bitmain kénytelen volt a munkatársai 85%-ától megválni a tavalyi évben. Az is kiszivárgott, hogy a Bitmain a költségei fedezésére 2018 harmadik és negyedik negyedévében összesen 6000 BTC-t és and 750000 BCH-t adott el. Ha a Bitmain új terméke valóban annyira hatékony lesz, ahogy azt a hírek állítják, a cég új lendületet kaphat a további nyereséges működéshez.

Már a Samsung Galaxy S10-ben is van kriptotárca

A múlt héten a Samsung hivatalosan is bemutatta az új okostelefon-kínálatát. A legutóbbi Galaxy 10-es modellben már a privát kulcsok tárolására alkalmas beépített kriptovaluta tárhely van. A neten fent van egy videó, amelyben bemutatják a Bitcoinnal és Etherrel feltöltött Samsung Blockchain Wallet tárcát. 2018 negyedik negyedévében a Samsung világszerte összesen 70,4 millió okostelefont adott el. A Samsung beépített kriptovaluta-tárcájának köszönhetően emberek millióihoz jutnak el a kriptovaluták. A többi okostelefon-gyártóra pedig nagy nyomás nehezedik, hogy ők is kitaláljanak a közeljövőben bemutatatandó termékeikre valamilyen kriptotárca-megoldást. A kriptoközösség izgatottan várja, hogy az Apple milyen kriptovaluta funkciók kifejlesztésével rukkol elő.   

Heti tweet
Heti mém
A hét kripto-kifejezése

A fehér könyv (whitepaper) egy kripto-projekt rövid leírása, tartalmazza a kriptovaluta célját, és annak a problémának a kifejtését, amelyet az adott kriptovalutával remélnek megoldani.

A kvíz megfejtése

Mi az a Proof of Stake?

A helyes válasz: C.

A Proof of Stake a kriptovaluta által a tranzakciók hitelesítésére használt konszenzus algoritmus.

Köszönjük, hogy elolvastad a hírlevelet :)

Legyen szép heted!

Üdv:
MrCoin
hello@mrcoin.eu
+36 16 555 333
MrCoin

96 Kensington High Street, London, W8 4SG, Egyesült Királyság

Adatvédelem

Nem akarsz újabb emaileket kapni?

Unsubscribe