Szia, !

A mai hózáró workshopon, amit a MCB Clubban szerveztem, feljött egy szuper téma. Az egyik résztvevő mesélte az esemény végi konklúziós résznél, hogy arra jött rá, hogy 25%-kal túltervezi a napjait és itt az ideje annak, hogy felmérje, mennyi időbe telik neki egy-egy feladat elvégzése.

Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy habár használtam már erre a Toggl-t is, nekem az valahogy nem vált be annyira, mint az időblokkolás a Google naptáramban. Ebből aztán egy jó kis beszélgetés kerekedett erről az eszközről és arra gondoltam, hogy neked is mesélek róla.

Időblokkolás Google naptárban

Amikor nagyon el vagyok veszve a feladataimban és azt érzem, hogy teljes a káosz, folyton elfoglalt vagyok, de mégsem haladok, közben pedig betemetnek a teendők, akkor húzom elő a kalapból ezt a módszert.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy minden egyes teendőmet, mintha egy program vagy esemény lenne, beírom a naptárba. Így kap egy konkrét időintervallumot, aminek köszönhetően egyből látszik is, ha túl sokat akarok belepakolni.

Persze így még mindig megeshet, hogy túltervezem a napot, de azt szoktam csinálni, hogy real time követem, hogy éppen hol tartok ezekkel a feladatokkal.

Azaz amikor végeztem az elsővel, akkor irány a naptáram és lehúzom az eseményt (ebben az esetben feladatot) addig, ameddig ténylegesen foglalkoztam vele.

Ha nem sikerült beleférnem a megadott keretbe, akkor már egyből látom, hogy a többi feladatot is át kell szerveznem, gyakran annyira, hogy végül bele sem fér minden a napba. Ilyenkor már húzom is át őket a következőre.

Ha pedig netán gyorsabban végeznék egy feladattal, akkor örülök, mint majom a farkának és megjutalmazom magam egy kis pihivel, vagy ha nagy a lendület, belevágok rögtön a következő teendőbe.

Ehhez hozzátartozik az is, hogy ilyenkor jelölöm az utazással, étkezéssel, pihenéssel töltött időket a naptáramban, ahogy azt is, hogy mikor kelek és fekszem le, hiszen így látom majd azt a keretet, amit "telepakolhatok" feladatokkal.

(Anyaként relevánsabb az ébredés időpontja helyett azt jelölnöm, hogy mikor érek haza az oviból és végzek a reggelivel, mert onnantól tudok gazdálkodni a saját időmmel, egészen az ovi végéig.

Imádom ezt a módszert, mert ha csak 2-3 hétig vezetem így a teendőimet, az annyira produktívvá tesz, hogy egyből Wonder Womannek érzem magam, és segít abban, hogy jobban lássam, melyik teendőm mennyi időmet veszi most el. Ráadásul annak köszönhetően, hogy látom, hogy mennyire túlterveztem egy-egy napot, a priorizálás is ügyesebben megy, ugyanis világosan látszik, hogy mi minden fog beleférni a hétbe.

A mai workshop hatására villant be, hogy ideje lenne ismét elővennem ezt a taktikát nekem is, mert még nem annyira találtam vissza a saját ritmusomra idén és megvan az érzés, hogy folyton csinálok valamit, de közben nem érzem akkora hatását.

Ha kipróbálod ezt a módszert te is, mesélj majd, milyen hatása volt a napjaidra, ha pedig kérdésed van ezzel kapcsolatban, írj nyugodtan nekem! :)

    Tudok segíteni neked valamiben? 👇🏻

    💡 Ha nem tudod miről posztolj - Ötlettár:

    Kifogyhatatlan inspirációforrás a tartalmaidhoz, ha segítség kell az interakciók felrázásához, a márkád tudatos építéséhez és kampányoláshoz. Ebook és Notion verzióban is elérhető itt.

    📒 Ha szeretnél tudatosabb lenni a tartalomgyártásban és a céljaid elérésében, mindezt egy klassz közösségben - My Content Book:

    Lenyűgöző, díjnyertes designnal rendelkező, bármikor elkezdhető tartalomtervező szívből kommunikáló márkaépítőknek, mellyel nemcsak rendszerezettebb leszel és eredményesebb, hanem élvezni is fogod a tartalomgyártást! Csatlakozz az 500+ Tudatos Tervezőhöz ide kattintva!

    📱 Ha elvesztetted a lendületed a posztolásban - Tartalomtervezés Masterclass:

    Szerezd vissza a lendületed a tartalomgyártáshoz! Találd meg a számodra legjobban működő tervezési rendszert, legyen végtelen ötleted a posztokhoz és készíts olyan tartalmakat, amik a céljaidat támogatják! Ha el vagy veszve a tartalomgyártásban, ezt a kurzust imádni fogod!

    📌 Ha szeretnéd feldobni és rendszerezettebbé tenni a tervezést - Socialight Stationery Shop:

    Matricázd vidámra a tervezőidet, füzeteidet, határidőnaplóidat Socialight matricákkal! Ha te is imádod a gyönyörű papírtermékeket, amikkel még nagyobb móka a vállalkozás (is), kattints ide!

    Köszönöm, hogy ma is velem tartottál. Bízom benne, hogy találtál ebben a levélben olyat, ami előrébb lendít téged is a márkád építésében, marketingben vagy a vállalkozásod fejlesztésében.

    Kíváncsi vagy a korábbi levelekre is? Kattints ide, és böngéssz az archívumban további szemléletformáló gondolatokért és gyakorlati tippekért.

    Ha tetszett ez az email, ne felejtsd el áthúzni az elsődleges mappába vagy hozzáadni az email címemet a címlistádhoz, hogy biztosan megkapd a leveleimet.

    Ha bármi észrevételed, javaslatod, véleményed van, szeretettel várom válaszemailben, mint mindig. Azt külön megköszönöm, ha küldesz nekem egy apró visszajelzést, félmondatot, szmájlit, ha tetszett ez a levél és örülnél még hasonló tartalmaknak tőlem. :) (Így a rendszer is megtanulja, hogy ne tegye spam-be a leveleimet.)

    Ha szeretnél leiratkozni erről a listáról, akkor az alábbi linkre kattintva teheted meg úgy, hogy csak ezeket a leveleket ne kapd meg, de közben a tőlem vásárolt termékekhez kapcsolódó frissítésekről, hírekről ne maradj le:

    Nem szeretnék több Signal-t kapni.

    Csodaszép hétvégét és élvezetes tartalomgyártást,

    website instagram tiktok facebook
    Socialight

    Eszköztár szívből kommunikáló márkaépítőknek a fenntartható, könnyed és eredményes online kommunikációhoz.

    Ezt az email azért kaptad, mert korábban letöltötted vagy megvásároltad valamelyik tudásanyagomat, vagy feliratkoztál a Socialight Secrets hírlevelekre és azt jelölted, hogy küldhetek számodra hírlevelet. Ha bármikor le szeretnél iratkozni a teljes listámról (a megvásárolt termékeiddel kapcsolatos frissítésekről, hírekről is), az alábbi gombra kattintva megteheted. 

    Leiratkozás