„Az elmúlt évtized legértékesebb startupja nem gyűjtött pénzt, nem voltak alkalmazottai, nem törődött a piaci kapitalizációval, viszont bárki számára lehetővé tette a befektetést.” ~ Naval Ravikant, az AngelList társalapítója a Bitcoinról
|
|
|
|
A múlt héten a kriptovaluta piacok korrekcióját tapasztalhattuk. A teljes kriptovaluta piac 11%-kal esett a hét folyamán mielőtt hétfőn elkezdett magához térni. Az esés egyik oka az lehetett, hogy az egyik „bálna” (minimum 5 000 BTC-vel rendelkező Bitcoin-birtokos) nagy tételben adott el bitcoint, ami 24 órán belül a bitcoin árának zuhanását idézte elő. Az illető 25 000 Bitcoint adott el kb. 215 millió dollárért, majd alacsonyabb áron, kb. 200 millió dollárért visszavásárolta, vagyis a különbözet a zsebében lévő vagyont növeli, miközben ugyanannyi Bitcoinja van, mint korábban volt. Nyilvánvaló, hogy jelenleg még vannak ilyen nagyágyúk a kriptopiacon, de ahogy egyre többen lépnek be a piacra, az ő “árakat rángató” szerepük fokozatosan csökkenni fog.
A Bitcoin legkisebb egysége, a Satoshi (0,00000001 BTC) már többet ér, mint néhány nemzeti valuta, pl. az iráni rial, a vietnámi dong vagy az indonéz rúpia. A Bitcoin Charts nevű Twitter-felhasználó által készített makro-grafikon alapján a Bitcoin már a kezdetektől fogva bika piacon van. 2018-ban ugyan a Bitcoin 80%-ot esett vissza a legmagasabb árfolyamához képest, ha azonban megnézzük egy adott év legalacsonyabb árfolyamát és összehasonlítjuk a következő év legalacsonyabb árfolyamával, a makro-szintű grafikon azt mutatja, hogy a Bitcoin piacon valójában sosem volt medve piac.
|
|
|
|
A következő állítások közül melyik nem igaz?
- A hash függvény bármely adatból egy fix hosszúságú, számokból és betűkből álló karakterláncot hoz létre
- A hash ráta a Bitcoin hálózat teljesítményét, a blokkonkénti hashek számát jelenti
- A hash függvény egyoldalú művelet, mivel majdnem lehetetlen a hashből visszanyerni az eredeti adatot
A helyes válaszért görgess a hírlevél aljára!
|
|
|
|
|
|
Kripto-ebéd Warren Buffett-tel
|
|
Már 20 éve tartanak az amerikai befektető-ikon és filantróp Warren Buffet árverései, amelynek nyertese három órát tölthet vele a „Power Lunch”-nak nevezett ebéd során. Warren az ebédért fizetett összegeket egy San Francisco-i jótékonysági szervezetnek, a Glide Foundation alapítványnak adományozza, amely a város hajléktalanjainak kínál élelmet, támogatást nyújt a családon belüli erőszak áldozatainak, és segít a rászorulóknak menedéket találni. A tavalyi nyertes licit 3,3 millió dollár volt. Idén a Tron kriptovaluta egyik alapítója, Justin Sun fizetett 4,57 millió dollárt azért, hogy együtt ebédelhessen Warren Buffet-tel, aki szerint a Bitcoin „patkányméreg a köbön”. Justin akár 7 embert is vihet magával az ebédre, ezt a lehetőséget pedig blokklánc-ipari vezetők számára ajánlotta fel, meghívva többek között az Ethereum alapítóját, Vitalik Buterint, a Litecoin alapítóját Charlie Leet és a Binance vezetőjét, Changpeng Zhaot. Justin azt reméli, hogy bemutathajtja Buffetnek a kriptoiparban végbemenő fejlődést, és ezzel megváltoztathatja a kriptovalutákról alkotott véleményét.
|
|
|
10 éves börtönbüntetés járna a kriptovalutákkal foglalkozóknak Indiában
|
|
Indiában egy új törvényjavaslat 10 évig terjedő börtönbüntetést javasol azoknak, akik közvetve vagy közvetlenül érintettek a kriptovaluták bányászatában, birtoklásában, eladásában, illetve tranzakciók lebonyolításában vagy bármilyen más, kriptovalutákkal kapcsolatos tevékenységben. A törvény megsértői a szabadságvesztésen kívül a nyereségük háromszorosát kitevő mértékű pénzbüntetésre is számíthatnak. Ha a törvényjavaslatot megszavazzák, a kriptovaluta-tulajdonosoknak 90 napjuk lesz a kripto-vagyonuk bejelentésére és arra, hogy megszabaduljanak tőle. Ugyanez a javaslat egy új hivatalos nemzeti kriptovaluta, a Digital Rupee (digtális rúpia) bevezetését is tartalmazza. A kriptovilág iránt elkötelezettek szerint az új törvény elfogadása nagy hírverést csinál a kriptovalutáknak, aminek hatására az árfolyamok emelkedni fognak. Ha azonban nem kerül elfogadásra, az indiaiak ünnepelhetik a kriptohasználat szabadságát.
|
|
|
|
|
|
|
A Bitcoin-bányászat főként megújuló energiát használ
|
|
A CoinShares kutatócsapata kiadta harmadik jelentését a Bitcoin-bányászat közgazdasági aspektusairól. A jelentés szerint a Bitcoin-bányászat 74,1%-a megújuló energiaforrások igénybevételével történik. A Bitcoin-bányászat főként olyan globális régiókra összpontosul, ahol kihasználatlan megújuló energiaforrások állnak rendelkezésre. A Bitcoin hálózat növekvőben van, a hash-aránya 40 EH/s-ről (1018 kvintillió hash másodpercenként) körülbelül 50 EH/s-re emelkedett, ami 25%-os növekedést jelent a CoinShares tavaly novemberi utolsó jelentése óta. A jelentés arra is kitér, hogy jelenlegi árakon számolva egy átlagos bányász nagy profitra tud szert tenni. A Bitcoin-bányászat megtérülésének fedezeti pontja kb. 3 300 dollár körül van, nagyon olcsó árammal és korszerű, legújabb generációs bányászfelszereléssel számolva. Tehát a Bitcoin a közvélekedéssel ellentétben nem jelent környezeti katasztrófát, sőt a bányászat kihasználatlan megújuló energiát alakít át pénzzé.
|
|
|
Június 18-án megismerhetjük a Facebook stablecoinjának whitepaperét
|
|
A Facebook már majdnem egy éve dolgozik saját stablecoin létrehozásán, és várhatóan június 18-án a Globalcoin alapjait elmagyarázó publikáció (ún. fehér könyv) is megjelenik. Maga a stablecoin a tervek szerint 2020 első negyedévében kerül piacra. A Globalcoint a Facebook alkalmazásokon, így a Facebook Messengerben és a Whatsappon lehet majd használni. A Facebook azt is tervezi, hogy a stablecoint elérhetővé teszi hagyományos ATM-eken keresztül is. A múlt héten azt is bejelentették, hogy a tranzakciók hitelestéséhez node-üzemeltetőket keresnek, akik fejenként 10 millió dollárt fizetnének egy licencért. A Facebook összesen 100 licenc eladását tervezi, ami így 1 milliárd dolláros bevételt hoz a cégnek. A pénzt valószínűleg a - fiat pénzekből álló valutakosárhoz kötött - stablecoin fedezetéül fogják felhasználni.
|
|
|
|
|
|
|
A Binance a fonthoz kötött stablecoin kiadását tervezi
|
|
A Binance megerősítette, hogy a következő 1-2 hónapban Binance GBP (BGBP) néven saját stablecoint ad ki. Az új stablecoin 100%-ban az angol fonthoz kötődik majd. A cél az, hogy a stablecoinokat minél többféle fiat pénzért, például euróért és jenért is meg lehessen szerezni. Azonban arra vonatkozóan nincsenek tervek, hogy az USA dollárhoz kötött stablecoin is létrejöjjön, mivel a Binance nem kíván az USA szabályozásával és felügyeleti rendszerével foglalkozni. A tőzsde - a Tetherhez hasonlóan - a fiat letétekből származó kamatokból kíván pénzhez jutni. A Tether’s Rich List szerint a Binance tartja a legtöbb Tethert. A Binance új stablecoinjai csökkenthetik a Tether piaci dominanciáját, ami jelenleg a tőzsde stablecoin volumenének 50%-át adja. A Binance nagyobb átláthatóságot szeretne az új stablecoinnak, ami ösztönözhetné a felhasználókat a Tetherről a Binance GBP-re tvaló áttéréshez.
|
|
|
Az Apple bejelentette a fejlesztőknek szánt CryptoKitet
|
|
Az Apple az évente egyszer megrendezésre kerülő, fejlesztőknek tartott konferenciája, a WorldWide Developers Conference (WWDC 2019) eseményen jelentette be a CryptoKit bevezetését az iOS 13 szoftverfrissítése részeként. A CryptoKit egy új keretrendszer, amelynek segítségével a fejlesztők integrálhatják a hashing és a titkosítás funkciókat, valamint a nyilvános és titkos kulcsok kezelését. A TrustWallet alapítója, Viktor Radchenko Twitteren posztolt véleménye szerint a CryptoKit az Apple-t egy lépéssel közelebb hozza ahhoz, hogy az iPhone-t hardver tárcává alakítsa át. Az Apple valószínűleg a Samsunggal akarja felvenni a versenyt, mely nemrég adta ki a beépített Samsung Wallet tárcával rendelkező Galaxy S10 modelljét. A kriptovilág rajongói azonban kevésbé optimisták, hiszen a CryptoKit maga nem teszi lehetővé a kriptovaluták használatát. Ezért nem valószínű, hogy a közeljövőben tanúi lehetünk egy hardver tárca integrálásának.
|
|
|
|
|
A hash ráta blokk hash-ek megoldásának sebessége. Minél több bányász vesz részt egy kriptovaluta hálózatában, annál nagyobb a hash ráta.
|
|
|
|
A következő állítások közül melyik nem igaz?
A helyes válasz: B.
A hash arány a Bitcoin hálózat teljesítményét, a másodpercenkénti hashek számát jelenti
|
|
|
|
Köszönjük, hogy elolvastad a hírlevelet :)
Legyen szép heted!
|
|
|
|
|