Nekem sem ment mindig könnyedén
"De én nem akarok nyomulósnak tűnni!" Régebben én is így gondolkodtam az értékesítésről a saját márkámmal kapcsolatban. Érdekes módon, amikor még social media menedzser voltam, akkor az ügyfelek termékeit, szolgáltatásait nem esett nehezemre értékesíteni, vagy a tanácsadások alkalmával bátorítani az ügyfeleimet arra, hogy igenis, beszéljenek arról, amit kínálni tudnak, ugyanis enélkül nem fog tudni róla senki.
De a saját márkám más tészta. A suszter cipője ugye.
Nem mertem túl sokszor kommunikálni azt, hogy milyen szolgáltatásaim vannak, milyen termékeket készítettem, nehogy nyomulósnak tűnjek. Aminek tudod, mi lett az eredménye? A 2 nappal ezelőtti instasztori kvízben volt, aki nem tudta, hogy az Instagram Sikerrecept online kurzus az én termékem, ráadásul nem is egy fő... Mindez azért, mert baromi keveset kommunikálok róla, pedig egy eszméletlen jó tananyagot raktam össze a visszajelzések alapján.
Egyszerűen nem elég, ha csak egyszer látják
Totál bekapcsolt nálam is az imposztorszindróma, amikor értékesíteni kellett. Pedig tudom, hogy amit létrehoztam, az valódi segítség, mégis nehezemre esett napi szinten "az emberek arcába tolni".
Pedig tudod, mi a helyzet? Ezt csak én érzem így. A másik oldalról az a helyzet, hogy nem jut el mindenkihez egy poszt vagy sztori, kitörli a hírlevelet olvasatlanul, átgörgeti a posztomat, tehát nem elég egyszer szólni róla. Ha látja is egyszer, lehet, hogy megfeledkezik róla, nincs ideje épp foglalkozni vele vagy csak simán elterelődött a figyelme közben, pedig aktuális lenne neki, segítene rajta az adott termék vagy szolgáltatás.
Ha én, aki készítettem és valóban hiszek benne, nem mutatom meg az előnyeit, akkor ki fogja?
A mindseteden kell dolgoznod
Még tavaly előtt végeztem el Tölgyessy Zsófi Szívből értékesíteni kurzusát, kifejezetten a My Content Book-ra fókuszálva a kérdések megválaszolásánál és annyi aha-élményem volt... Azóta teljesen máshogy tekintek az értékesítésre.
Egy másik előadásban is épp az jött velem szembe akkoriban, hogy az értékesítés szolgálat. Nem egy kötelező rossz, hanem a lehetőség megmutatása másoknak.
Zsófitól pedig megtanultam, hogy ne mi döntsük el, hogy más hogyan fogyasztja a tartalmat. A mi dolgunk az, hogy minél több oldalról mutassuk be ezt a lehetőséget, kommunikáljunk róla, juttassuk el minél több emberhez, az pedig már az ő dolguk, hogy ezzel mit kezdenek.
Aki emiatt kikövet, az nem volt a célközönséged. Annak egyszerűen nem aktuális, amit kínálsz vagy nem szimpatizál veled, de akkor jobb is mindenkinek, ha elbúcsúztok.
Fókuszálj azokra, akik ott vannak és azokra, akiknek segíteni tudsz. Te csak tedd a dolgod, tudatosan, szervezetten, átgondoltan és hidd el, meglesz az eredménye.
Nyomasd a tartalmat, de ne ész nélkül
Életemben először úgy csinálom most a My Content Book kampány véghajráját, hogy nem érdekel, ki hányszor látja a tartalmakat és ugyanaz kerül-e ki több helyre, mert tudom, hogy még így sem jut el mindenkihez, akinek hasznos lenne ez a tervező és imádná.
Nyomom, ami a csövön kifér, amennyit az élethelyzetem megenged éppen és látom az eredményét is folyamatosan. Jönnek be a rendelések, már csak 26 db MCB maradt.
Persze mindezt nem ész nélkül csinálom és csak szórom ki a tartalmakat, hanem ugyanúgy, mint minden kampánynál, most is leültem a My Content Book-ommal, összeírtam a tartalomötleteimet, amiket rendszereztem és beosztottam a kampány végéig. Kitaláltam, hogy mi az, amit több helyen, több formában is tudok hasznosítani. Összefésültem mindezt a kihívás tartalmaival, amiben éppen részt veszek és az egyéb teendőimmel, programjaimmal. Így született meg a havi kontentterv.
Az összes tartalmat pedig, amit gyártok hozzá, gyűjtöm egy Notion oldalra, hogy a következő kampányhoz minden egy helyen legyen és csak aktualizálni kelljen az elmúlt 3 év kampányszövegét. Szeretnék több videós tartalmat készíteni a jövőben és ezzel rengeteg időt spórolok meg, amit remélhetőleg erre tudok majd fordítani. 😊
A kampányom eredményéről, a sikeres tartalmakról és úgy összességében a tanulságokról biztosan fogok majd nektek írni egy következő Titkos üzenetben, mert úgy gondolom, ebből ti is tanulhattok majd.
|