Végre szeretném igazán jól csinálni a vállalkozásomat, összeszedetten, átgondoltan, előre gondolkozva és úgy megtervezve, hogy ne csak tartalomgyártásból álljon az egész, hanem végre tényleg legyen egy több lábon álló rendszerem és kihasználjam a rendelkezésemre álló potenciált.
Nem mintha eddig nem tudatosan építkeztem volna, hiszen mindennek megvolt az oka, tudtam, hogy mit miért csinálok, de a rendszerépítés nem volt a fókuszban. Eldöntöttem, hogy az idei évem középpontjába ezt állítom, és mindent megteszek azért, hogy előrébb jussak ebben.
Eddig jól haladok, mert sikerült pontot tenni a MCB kampány végére, amit dokumentáltam, így jövőre a leveleket újra tudom hasznosítani pár kattintással és apróbb frissítésekkel, valamint a feladatok is megvannak egy helyen, csak duplikálni kell a listát.
A kampány lezárásaként készítettem egy elemzést is arról, hogy mit csináltam a kampány alatt, mennyi tartalom készült, mennyi vásárlás volt, melyik csomagokból, melyik csatornák működtek, hány leiratkozó volt, milyen átkattintási arány, szóval mindent töviről hegyire átnyálaztam és összeírtam a tanulságokat.
Ezekből szeretnék most megosztani veled is néhányat.
|
|
|
|
My Content Book kampány tanulságai |
|
|
|
Nem foglak mindenféle adattal és számokkal fárasztani, úgyhogy inkább azt szedem össze, hogy mik voltak azok a legjobb gyakorlatok, amiket neked is érdemes kipróbálnod a következő kampányodnál.
- Májusban 317 sztorit osztottam meg instán (ezeket automatikusan átosztottam fb-ra is), melynek nagyon nagy százaléka a kampányhoz kapcsolódott. Ezekhez mindig tettem linket is, egy sztorifolyamon belül akár többet is, és mindig volt ezekre kattintás, nem sok, de ilyenkor 1-2 kattintás is számít.
- A hírlevelek tartalmát megosztottam egy az egyben, max pici módosításokkal sztoriban, fb oldalon, saját fb csoportban, Linkedinen. Ez nagyon jól működött, tudom, hogy van olyan vásárlóm, aki Linkedinről jött.
- TikTok-on is próbálkoztam, 2 MCB-s videó került ki, plusz a duett, amit ugyan csak ketten csináltak meg, de az éppen elég volt, mert az egyikből szintén jött vásárló. (Ha több időm van ebbe a felületbe energiát tolni, szerintem baromi jól működött volna, mert sok visszajelzés jött ott is, és a követők is folyamatosan jönnek, azóta is, persze nem csak MCB-s tartalom van kint, hanem edukáló videók is.)
- A hírlevelekbe 2 kivételével tettem utóiratot, amiben röviden összefoglaltam az ajánlat lényegét és emlékeztettem a határidőre. Ez abszolút működik, megnéztem, hogy melyik linkre voltak kattintások a levelekben és egy levél kivételével mindegyikben volt kattintás az utóiratos linkre. Érdemes egyébként a levél elején is linkelni a termék nevét, mert sok esetben volt kattintás arra is.
- Egész májusban kampányoltam, de az igazán aktív kampány az 2,5 hét volt, amikortól folyamatosan arról kommunikáltam, hogy mindjárt lejár a határidő, ez az utolsó lehetőség a vásárlásra, ami megmozgatta azokat, akik halogatták a vásárlást. Többen jelezték vissza, hogy jó, hogy kiszabtam ezt a határidőt, mert így végre döntést hoztak.
- A határidő annyira jól működik, hogy a következő MCB kampány eleve határidős lesz (úgy készüljetek :D), egyszerűen nem elég a darabszámos limitálás. Az elején a tolltartókkal nagyon jól működött, azt 1 nap alatt leraboltátok, de abból csak 50 db volt, ilyen nagy mennyiségnél, 250 db-nál már nem jó stratégia csak ezt alkalmazni. Határozottan kell mellé az időkorlát is.
Ezzel a kampánnyal 34 db csomagot sikerült eladnom, ami kicsit több mint 1 millió Ft bevételt hozott, én abszolút sikernek könyvelem el. Sőt, összességében nézve is ez volt az eddigi legsikeresebb MCB kampány (decembertől mostanáig), végre beérett a munkám gyümölcse és ezt élvezni is tudtam. Eszméletlen jó érzés, hogy egy igen nagy profitot tudtam hozni szó szerint a házhoz (így építkezésnél/költözésnél éppen jól jött :)).
|
|
|
|
Puska a következő kampányodhoz |
|
|
|
Röviden összeszedtem, hogy
a kampány alatt kiküldött leveleimnek mi volt a témája, ezt te is használhatod a következő kampányodnál mankónak:
- ajánlat ismertetése
- ajánlat részletezése, termékelőnyök kiemelése, lapozz bele videó
- gyakran ismételt kérdés megválaszolása
- bónuszok
- fájdalompontra megoldás
- vélemények
- kifogás kezelése
- utolsó lehetőség - ajánlat ismétlése, visszaszámláló
- utolsó lehetőség - 2 leggyakoribb kérdés megválaszolása
- utolsó lehetőség - rövid emlékeztető
|
|
|
|
Nemrég néztem meg Jennifer Lopez Halftime című dokumentumfilmjét, ami eléggé megfogott, össze is szedtem a gondolataimat egy posztban. Ha egy jó kis kikapcsolódásra vágysz, ami beindítja a kerekeket, inspirál és felhúz energiával, akkor ajánlom, hogy nézd meg. Én imádom az ilyen dokumentumfilmeket, mert beleshetünk kicsit a kulisszák mögé és jobban megismerhetjük azt, aki a média által festett álarc mögött van és aki nem is annyira különbözik tőlünk.
Most is örömmel olvasom a gondolataidat, kérdéseidet, tapasztalataidat, véleményedet a témában. Bízom benne, hogy úgy gondolod, megérte megnyitni ezt a levelet és hozzá tudtam járulni a következő kampányod sikeréhez. :)
További szép hetet,
|
|
|
|
|