Krencz Nóra írásról, átírásról és tesztolvasókról

A börtönélet valódi nehézfiúk szemével (Feldmár András előszavával)

„HA RÖVID AZ ÉLET, TOLDD MEG EGY BALLÉPÉSSEL!”
A könyvben hét beszélgetést olvashatsz volt börtönlakókkal, igazi nehézfiúkkal, akik együttesen csaknem 100 évet töltöttek a rácsok mögött, és most az életükről vallanak Dorkának. Megismerkedhetsz az Isten ostorával, aki 13 évesen lókötéssel kezdte, Felipével, akit fénykorában a fél magyar rendőrség üldözött az M3-ason, a Profi-val, aki a magánzárkán hosszú éveken át csak gyúrt és olvasott, vagy Árpival, aki már régen nem is élne, ha nem került volna be a sittre. Elgondolkodhatsz a pokolról, az emberölésről és az ártatlanságról, borzadhatsz, félhetsz, nevethetsz és sírhatsz.
BÜKY DORKA, a Feldmár Intézet igazgatója 2011 óta dolgozik a börtönben, a Feldmár Andrással kifejlesztett Mesekör program keretében. A fogvatartottak saját életük élményeiből állítanak össze mesejátékokat, amit aztán dramatizálnak, rendeznek, megzenésítenek és előadják a gyerekeiknek. 

A könyv megvásárolható a kiadói webboltban.

Segítség azoknak, akik szerelmi háromszögbe kerültek

Segítség a hűtleneknek, segítség a szeretőknek és segítség a megcsaltaknak.

A kötet szerzője, Gelsei Bernadett szeretőként maga is volt ilyen helyzetben, és pszichológusként is rendszeresen ad tanácsot azoknak, akik szerelmi háromszögbe kerültek.

A könyvből jobban megérheted a társas hármas más résztvevőinek nézőpontját, és kitalálhatod, mit tegyél, ha valahogy szerelmi háromszögbe jutottál.

A könyv 20%-kal kedvezménnyel megvásárolható a kiadói webboltban.

Riportkönyvírási pályázat

Az Ad Librum riportkönyvírási pályázata olyan kéziratokat vár, amelyek egy szubkultúrával vagy egy sokakban erős érzelmeket keltő társadalmi kérdéssel foglalkoznak. Bővebben

Hogyan nézzen ki egy író asztala?

Rend, egyszerűség, elcsomagolt csecsebecsék és egy kéznél lévő babzsák. Ezek és még sok minden más is segítenek, hogy alkotásra alkalmas, kreatív környezetben tudjuk a legjobbat kihozni magunkból. Könyv Guru tanácsai, miként rendezze be egy író a munkakörnyezetét.
2017-11-02

Ízelítő/ Őszintén hazudva

Részlet George Hannmer: Őszintén hazudva c. novelláskötetéből.
2017-11-01

“Meg kell hagyni az időt, hogy kiforrjon a történet”

Mire jó egy blogregény? Milyen, amikor újra kell írni egy már késznek hitt regényt? Mit lehet tanulni a tesztolvasóktól? Egyebek mellett ezekre is válaszol Krencz Nóra, akivel trilógiája második kötetének megjelenése alkalmából beszélgettünk.
2017-10-31

A kéziratleadás 5 aranyszabálya

Amikor kiadóhoz vagy irodalmi folyóirathoz küldenénk anyagot, nem csak az fontos, hogy az írás milyen. A bemutatkozásunk, a levelünk jellege, a megjelenés is sorsdöntő lehet. Nádasi Krisz tanácsai íróknak.
2017-10-26

Kövesse Könyv Gurut a Facebookon!

Facebook

Könyv.Guru

Könyv Guru Kft.

1193 Budapest, Klapka u. 26.

www.konyv.guru | info@konyv.guru

Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-104186/2016